Lakást építenek a sünöknek Bécsben

2014.11.26. 09:20

Nem csoda, hiszen jön a tél.

Egy privát kezdeményezés nyomán sünöknek készítenek téli szállásokat Bécsben, hogy ezzel segítsék a védett állatok áttelelését. Az ágakkal és deszkákkal megerősített levélkupacokat rendszeresen ellenőrzik, és ki is táblázzák, hogy laknak bennük.

Idén először közös sünvédelmi projektbe kezdett a Bécsi Városháza Környzetvédelmi Ügyosztálya (MA 22), a városi kertészet, a 22. kerületi önkormányzat és a lakásügyekért felelős Wiener Wohnen. Kerületszerte téli szállásokat rendeznek be a tüskés állatoknak, hogy így segítsenek nekik átvészelni a hideget.

A projekt egy 22. kerületi lakos kezdeményezésére jött létre, aki a saját kertjében már évek óta nem használ vegyszereket, nem takarítja el a levélkupacokat és különféle természetes menedékeket kínál a kisebb testű vadállatoknak. Amikor a kerülethez és a városhoz fordult, hogy nagyobb volumenben is megvalósítaná az ötletét, nyitott fülekre, segítőkészségre és szakértő partnerekre talált.

Az önkormányzati lakásokat fenntartó Wiener Wohnen ugyanis például a nagy lakótelepek félreeső zugaiban már 25 éve meghagy egy-egy levélkupacot, hogy menedékhelyet és téli szállást biztosítson különböző vadállatoknak. Az évek során azonban megtanulták, hogy a túl nagy kupacok nagyon gyorsan szemétheggyé változnak, a kisebbeket pedig előszeretettel túrják szét a kutyák. A legjobb, amikor parkok, játszóterek csendes részein, alacsonyabb bokrok között hagyják ott a lehullott leveleket. Hasonlóan járnak el a városi kertészet dolgozói is: itt-ott „elfelejtenek” egy-egy levélkupacot.

A mostani közös projekt a két évvel ezelőtti sünszámlálás eredményein alapul, amikor arra kérték a bécsieket, hogy jelezzék a környezetvédelmi ügyosztálynak, hol láttak sünit a városban. Akkoriban főleg a 10., 21. és 22. kerületből érkeztek bejelentések, összesen 1.200 sünről. Így most a 22. kerületben, Donaustadtban rendezik be először a téli kvártélyokat. A lehullott falevelet, gallyat összegereblyézik és a kupacot deszkákkal illetve nagyobb ágakkal erősítik meg, nehogy a szél szétzilálja őket. A tél során a kupacokat rendszeresen ellenőrzik és egy információs táblát is elhelyeznek mellettük, hogy mindenki hagyja békén a sünöket. Az életükbe kerülhet ugyanis, ha idő előtt felébresztik őket a március-áprilisig tartó téli álmukból.

.