Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és a Lánchíd Rádió vezetői

alon

2015.02.06. 14:04

Simicska megnevezte az új főszerkesztőket

Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken - olvasható az mno.hu portálon.

A közlemény szerint pénteken benyújtotta fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az Index elérte, Simicska Lajost, akinek az érdekeltségi körébe tartoznak a médiumok. Azt közölte a portállal, meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt.

Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi. "Árulásnak tartom, és mellbe vágott" - idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és holnapra mindenki megismeri az új struktúrát.

"Totális médiaháború"

Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót - nyilatkozott a Népszavának Simicska Lajos, a jobboldal legjelentősebb médiatulajdonosa.

A kabinet az Európai Unió várható szankciójával magyarázza a hirtelen változtatást.

Az új törvény jelentős pénzügyi terhet róna a magyar média legtöbb szereplőjére.

Simicska birodalmának ez az 5 százalékos adó számítások szerint megötszörözné a fizetési kötelezettségeit.

Szerda este Orbán Viktor is kiállt a terv mellett, azt pedig máig egyetlen érintett fél sem cáfolta, hogy az RTL Klub jogi osztályán már vizsgálják a kormánytervezetet, mely 5,3 százalékos adókulcsot írna elő.

A kisebb kiadóvállalatok nem mentesülnek a fizetési teher alól, de sokkal többe kerül majd az új adó a közepesen nagy médiacégeknek. Tovább >>>

Közben Simicska interjút adott az Átlátszó.hu-nak melyben megnevezte, kiket szán főszerkesztői pozícióba a lemondottak helyett. Ezek szerint a Hír TV elnöke ő maga, a Magyar Nemzet főszerkesztője D.Horváth Gábor lesz, ügyvezető igazgatója Tóth Mariann. A Lánchíd Rádió ügyvezetője és főszerkesztője pedig Schlecht Csaba lett. Miután Simicska Lajos elintézte dolgait, ígérete szerint elmegy szánkózni.

 

.