Meghalt a Sport szelet diszkoszvetője

2017.03.21. 18:06

Elhunyt Szécsényi József professzor, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik diszkoszvető. A Testnevelési Egyetem (TF) tanára 85 éves volt.

A hírhez az Index azt tette hozzá, hogy atléta alakja szinte mindenki számára ismert volt, mert a Sport szeleten hosszú ideig az ő figurája szerelpelt.

Az 1960-as, 58,26 méteres nagy dobásom után lettem csokireklám, az arról készült fotót jelenítették meg a borítón. Nem foglalkoztam akkoriban a jogdíjjal, vagy az esetleges jövedelemmel. A csapattársaim, és a barátaim sokáig ösztökéltek, kérdezzek rá, mi járhat ezért, de nem igazán törődtem vele. A sport, majd a sporttudomány sokkal inkább érdekelt. Elmélyedtem a versenyzés lélektanában, könyveket írtam, egyetemi tanár lettem, és mellette edzősködtem" – mondta korábban a TF-nek.

Fotó: tf.hu

Szécsényi József az 1954-es atlétikai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ebben az esztendőben főiskolai világbajnoki címet nyert. 1958-ban Európa-csúcsot dobott (58,33 méter), az 1960-as római olimpián - legjobb európaiként - a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt. Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőtt bajnokságot nyertek, 1969-től közel tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett - idézte fel életútját a TF közleménye.

Testnevelőtanári, majd szakedzői végzettsége után az ELTE pszichológiai szakán szerzett diplomát, 1965-ben került a TF atlétikai tanszékére adjunktusként, 1978-ban egyetemi docens, 1989-ben egyetemi tanári tanszékvezetői kinevezést kapott. 1973-ban doktori címet szerzett az ELTE-n pszichológiából, 1979-ben pedig biológiai tudományos kandidátusi címet érdemelt ki.

Hosszú éveken át a Magyar Biológiai Társaság mellett a Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsának és Habilitációs Bizottságának tagja, a Tanszékvezetők Kollégiumának elnöke volt.

A Testnevelési Egyetem saját halottjának tekinti Szécsényi József professzor emeritust.

.