Ő lehet a nemzet sportolója cím következő tulajdonosa

2017.05.30. 12:57

Kamuti Jenőt javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, személyéről a kormány dönt majd.

A keddi ülést követően Magyar Zoltán az MTI-nek elmondta, a 11 tagból 9 vett részt személyesen a szavazáson, míg a távolmaradó Keleti Ágnes és Székely Éva telefonon, illetve e-mailen adta le voksát. A kétszeres olimpiai bajnok tornász elárulta, az ülés a jelöléssel indult, mindenki megadott egy vagy több nevet. Végül 13 név került fel a listára, majd a szűkítést követően öten maradtak, a következő fordulóban pedig eldőlt a kérdés, miután Kamuti Jenő nyolc szavazatot kapott.

A kormány felé Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tesz javaslatot a Nemzet Sportolója címre. Szabó Tünde az MTI-nek jelezte, szerinte egy hónapon belül zárulhat le ez a folyamat.

A 79 éves Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor - kétszer egyéniben, négyszer csapatban - végzett a második helyen.

Egy olimpiai győzelemnél is többre tartja Kamuti Jenő azt, hogy őt javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának.

Archív. Fotó: olimpia.hu

"Ez többet ér nekem, mint egy olimpiai bajnoki cím" - mondta a tőrvívóként kétszeres olimpiai ezüstérmes sportember, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülése közben az MTI-től tudta meg, hogy ő lehet az illusztris társaság új tagja.

"Ez egy álom volt, soha nem hittem volna, hogy egyszer valóra válik" - folytatta, hozzátéve, hogy szerinte sportolói pályafutásával, sportdiplomáciai tevékenységével és - amire nagyon büszke - orvosi pályafutásával érdemelte ki, hogy most őt javasolták a címre.

"Szerintem ezt a hármat értékelték együtt" - vélekedett. "Boldog, boldog, háromszor is boldog vagyok, és most meg is könnyeztem ezt" - vallotta be.

Hozzátette: mindenki, akinek a neve bárhol is felmerült mint a Nemzet Sportolója cím leendő várományosáé, az megérdemelte.

"Olyan ez, mint az Oscar-díj, már a jelöltség is nagy dolog" - hangsúlyozta.

"Rettenetesen büszke vagyok, hogy ilyen nagyszerű társaságnak lehetek a tagja, a jövőben is minden erőmmel azon leszek, hogy érdemes legyek erre" - mondta.

A Nemzet Sportolói illusztris társaságban Földi Imrének, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnokának április 23-i halálával üresedett meg egy hely.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tag személyére, s a legtöbb szavazatot kapott nevét a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé. A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kárpáti György vízilabdázó, Kulcsár Győző vívó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszező.

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Földi Imre.

.