Hirdetés


Szombathelyi filmes siker - Másodjára is elsők lettek a szombathelyi filmesek

Szombathelyi filmes siker - Másodjára is elsők lettek a szombathelyi filmesek

2018.09.10. 07:34

A Hét Domb Filmfesztivál első helyét Boros Ferenc és Horváth Zoltán másodszor hozta el.

Hirdetés

Másodszor került megrendezésre a rangos Hét Domb Filmfesztivál. Tavaly az ismeretterjesztőfilm kategória első helyét nyerte el Boros Ferenc és Horváth Zoltán a dr. Fűza Balázs élményközpontú irodalomtanítási módszeréről szóló Élmények (b)irodalma című alkotásával. A szombathelyi filmesek idén újráztak, és ismét elsők lettek a kategóriában, ezúttal a dr. Széll Kálmán orvosprofesszorról szóló „Egy barázdát én is hagytam” című filmmel.

A nagyhírű nemesi családból származó sebészprofesszor a magyar aneszteziológia és intenzív terápia egyik meghatározó alakja. Számos cikk, orvos szakmai újítás fűződik a nevéhez. Egykori munkatársai úgy emlékeznek róla, mint A FŐNÖK, csupa nagybetűvel. Humora, embersége, hazaszeretete, istenhite még a legnehezebb körülmények között is átsegítette őt és a körülötte lévőket.

A zsűri elnöke az Oscar-díjas Rófusz Ferenc volt, a versenyben pedig nagyrészt hivatásos filmesek méretették meg magukat (a fesztivál nagydíját Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte). A fesztiválra összesen 191 filmet neveztek. A díjátadón Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság alelnöke elmondta, hogy mélyen megérintette őt a szombathelyi filmesek alkotása.