Az eperöntethez: 25 dkg eper, cukor és egy fél citrom leve és héja
Előkészületek:
A sütőt melegítsük elő 180 C-ra. (Tortasütő módot válasszuk.)
Egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát belül béleljünk ki sütőpapírral. (Pici vajjal megkenve rajtamarad a sütőpapír.) Kívülről pedig alulról és oldalról jól bugyoláljuk be több réteg alufóliába. Erre azért van szükség, mert a tortát vízfürdőben kell sütni, és hogy a víz ne szivárogjon be a kapcsos tortaformába.
Elkészítés:
Először készítsük el az alapot:
Az aprítógépben daráljuk le a kekszet, keverjük össze a 10 dkg olvasztott vajjal. A tortaformába nyomkodjuk bele a vajas kekszmorzsát. (Egy nedves kanál hátoldalával vagy egy pohár aljával egyszerű.)
Amíg készül a krém, tegyük ezt a hűtőbe.
Készítsük el a sajttorta krémes-remegős rétegét:
A szobahőmérsékletű krémsajtot (fontos, hogy szobahőmérsékletű legyen, különben lehetetlen csomómentesre keverni) keverjük ki a tejföllel, porcukorral, citromhéjjalés lével,tejszínnel és a keményítővelvalamint a tojásokkal. A tojásokat érdemes előtte felverni.
Vegyük ki a hűtőből a kekszalapot és öntsük rá a kész sajtkrémet. Helyezzük be a tortaformát egy mély tepsibe. A tepsibe öntsünk vizet, úgy, hogy kb. a feléig érjen fel.
Kb. 45 percig kell sütni, de ekkor még „remegni” fog egy kicsit, de nem baj, mert a hűlés alatt is sül még tovább.
Érdemes fogyasztás előtt egy nappal elkészíteni, mert jót tesz neki, ha egy éjszakát még áll.
Tálalhatjuk csokiöntettel vagy gyümölcsöntettel.
Hozzávalók az gyümölcsöntethez (Bármilyen bogyós gyümölcs is jó)
1 csomag kb. 25 dkg friss vagy mirelit eper, de bármilyen bogyós gyümölcs megteszi (áfonya, málna, erdei gyümölcs)
1/2 citrom citrom leve és héja
15 dkg porcukor, ill. ízesíthetjük mézzel is
Eperöntet elkészítése:
Botmixerrel keverjük össze a fenti hozzávalókat. Amikor a tortát szeleteljük, akkor díszítsük, ízesítsük szeleteket ezzel a gyümölcsöntettel.