Megindult a srebrenicai békemenet

MTI

2025.07.08. 13:02

Több mint 6600 ember vesz részt az idén a srebrenicai békemenetben, amely kedden indult el a kelet-boszniai Nezukból. A résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek.

A srebrenicai mészárlás 30. évfordulóján, pénteken megemlékezést tartanak a Srebrenicától északra fekvő Potocariban kialakított emlékhelyen, ahol hét újonnan azonosított áldozatot temetnek el.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, majd a következő napokban lemészároltak.

A vérengzést, melyet a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartanak, a hágai Nemzetközi Törvényszék több, háborús bűnösök ellen folytatott perben népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

A boszniai háborúban 1992 és 1995 között mintegy 35 ezer ember tűnt el, közülük mintegy 7600-at máig keresnek. A legtöbbüknek Srebrenica környékén veszett nyoma. Az áldozatok felkutatása máig folyik, újabb és újabb tömegsírokat fedeznek fel, és a maradványokból DNS-vizsgálattal azonosítják a halottakat.

A Nemzetközi Törvényszék és a nemzeti bíróságok eddig több mint ötven vádlottat ítéltek el összesen több mint 700 év börtönbüntetésre. Négyen életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért, valamint a srebrenicai bosnyákok elleni más bűncselekményekért. A Srebrenicában történtekért a legtöbb ítéletet boszniai bíróságok mondták ki, de Hágában, Szerbiában és Horvátországban is születtek ítéletek.

Az ENSZ Közgyűlése tavaly májusban döntött arról, hogy július 11-e a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapja legyen.

.