2004.03.31
A magyarul meghökkentően jól beszélő John Nickols első vidéki útja Vas megyébe vezetett, ahol főként az osztrák-magyar határ sorsa és a sárvári Saga Foods izgatta. Arra is fény derült, hogy a brit testvérvárost szintén Claudius császár alapította, s mi magánszorgalomból egy másik egyezésre is bukkantunk.
2004.03.29
A liberálisok szerint szükség van a városi intézményrendszer reformjára, beleértve az érzékeny oktatási és a kulturális területeket. Felül kellene vizsgálni a professzionális sport támogatási szerződéseit is. Ugyanakkor sikerként és a politikai konszenzus követendő példájának tartják az elektronikus közgyűlés ügyének célegyenesben állítását.
2004.03.26
Folytatódik az a kampány, melyben az ellenzék folyamatosan igyekszik szembe állítani a kormány két évvel ezelőtti választási ígéreteit és a mai nagy magyar valóságot. Pénteken a Fidelitas-alelnök tartott a témában sajtótájékoztatót, ahol a 2002-es választási kampány egy minden választópolgárhoz küldött MSZP-s kampánylevelét vetette alá elemzésnek.
2004.03.25
A megyei könyvtárban zajló Internet Fiesta keretében csütörtökön délután az ALON mutatkozott be.
2004.03.19
Úgy tűnik, utolsó fejezetéhez ér a lignitügy. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az érintett településeknek összesen 24 millió 250 ezer forint támogatást biztosít rendezési terveik módosításához. A kancelláriaminiszter az erről szóló ígérvényt személyesen hozta el Szombathelyre.
2004.03.30
A szombathelyi bíróság kedd délutáni tárgyalásán első fokon felmentette az érintett vasi romákat a rágalmazás vádja alól. Horváth Csabát és társait a csepregi MSZP-elnök Szabó Bálint perelte be, mivel az előbbi azt állította, pénzért léptettek be romákat a pártba.
2004.03.27
Komoly logisztikai és high-tech segítséggel dolgozott a társaság. Az okozott kár körülbelül félmilliárd forint, a bűnjelek tárolásához a Volán telephelyét kellett igénybe venni. Főleg a német autótípusokat kedvelték.
2004.03.26
A soproni egyetem és a szombathelyi főiskola egyesítéséről. Magyar Bálint oktatási miniszter kontra a BDF 90 százaléka. Az eredmény: mint az várható volt. A miniszter lekezel, pedig a főiskolán van az ország ötödik legjelentősebb gólyabálja. Stb.
2004.03.22
Markó Péter, a Vas megyei közgyűlés elnöke hétfőn sajtótájékoztatón próbálta eloszlatni az észak-déli autópálya körül kialakult félreértéseket. Szerinte egyáltalán nem lefutott meccs ez, mi meg megint szembesültünk a régi igazsággal, hogy minden bonyolultabb, mint amilyennek látszik.
2004.03.18
Kökény Mihály, egészségügyi, szociális- és családügyi miniszter csütörtöki látogatásán gyógyszertárat és hajléktalanszállót látogatott, valamint nagy dolgokat ígért a Markusovszky Kórháznak.