Hirdetés

Életmódváltás - kriminovella

2015.01.03

Tudta, hogy a másik ölni készül.  

Hirdetés

Amikor a kávét szürcsölő Cyrus arra lett figyelmes, hogy a bisztró üvegablakán túl egy fickó közeledik a forgalmas utcán beszélgető társasághoz, tudta, hogy a másik ölni készül.  

Két férfi és három nő állt ott. A férfiak vitték a szót, közben mosolyogtak, a nők pedig fel-felnevettek, ahogy hallgatták őket. Olyanok voltak a mogorván hömpölygő tömegben, mint egy sziget az óceán közepén.  

Cyrus úgy gondolta, hogy a pasas mindkét férfit megöli. Észrevétlenül előhúzza a hangtompítós pisztolyt, majd lő, a nők pedig három–öt másodpercen belül sikoltozni kezdenek. Az utóbbi hollywoodi klisének tűnik, de a nők tényleg sikoltoznak, amikor testközelből látják, hogy a halál megcsókol valakit. Előfordul, hogy látják, néha nem lehet elkerülni. És olykor – mint most is, ebben biztos volt – az a cél, hogy a halál csókja egészen forró legyen. 

Újabb három–öt másodperc kell majd ahhoz, hogy az első járókelők felfogják, mi történt, azután egyre többekben tudatosul, hogy éppen most lőttek le három embert az orruk előtt. Kitör a pánik, és mire valakinek eszébe jut, hogy a gyilkosságoknak elkövetője is volt, a férfi már több utcányira lesz a helyszíntől. A terv és a megvalósítás vakmerő, de hibátlan volt. Az utca valóban úgy robbant fel, mintha bombatámadás érte volna.  Cyrus közben azt érezte, hogy mind’ nagyobb gombóc növekszik a torkában, amely egyre nehezebbé tette számára a lélegzést. A fenébe is, a forgatókönyv olyan volt, mintha ő maga írta volna... 

Életmódváltás Bérgyilkosként kereste a kenyerét, több tucat embert ölt már meg. A következő pillanatban a felbolydult méhkashoz hasonlító tömegben kiszúrta a fickót. Az megállt, hátrafordult, és mielőtt eltűnt volna a sarkon, elégedett pillantást vetett a „művére”. Majd egyenesen Cyrus szemébe nézett. Mindenhova követlek! – mondta a tekintete. És rákacsintott. Cyrus előtt elsötétült a világ.

A bérgyilkos ő maga volt.

*** 

Kissé megnyugodott. Felhörpintette az utolsó korty koffeinmentes, keserű kávét, megette az utolsó falat cukormentes süteményt és fizetett.  

 Az utcára kilépve nyoma sem volt a néhány perccel korábbi gyilkosságnak – hogyan is lett volna nyoma valaminek, ami meg sem történt? Bár Cyrus csak az előbb fejezte be a reggelijét, megkordult a gyomra. Nem szokott még hozzá az efféle könnyű, egészségesnek mondott étkekhez.    

A bisztróban először a kávé és a sütemény helyett egyszer csak három tükörtojásból, sült szalonnából, narancsléből és fánkból álló reggelit látott az asztalon lelki szemei előtt. Ám amikor nyúlt volna a villáért, hirtelen szertefoszlott az illúzió. Majd következett az a fénykorát idéző gyilkosság. Cyrus megállapította: az étel és a munka olyan, mint a drog, legalább annyira kemény elvonási tünetekkel, ha valaki változtatni akar az évtizedek alatt rögzült szokásain. 

Gondolatait az szakította félbe, hogy néhány méterre tőle egy férfi „lelőtt” egy taxiból kiszálló üzletembert. Nagyon nem lepődött meg, amikor ebben a bérgyilkosban is saját magát ismerte fel. Ez egyre rosszabb lesz – vonta le a következtetést, amely keserű volt, mint a korábban elfogyasztott cukor nélküli kávé. Újra megkordult a gyomra.

***

Az egész úgy kezdődött, hogy Cyrusnak rendetlenkedni kezdett a szíve. Orvosa azt mondta, életmódváltásra van szüksége, és az sem ártana, ha leadna néhány kilót. Mondjuk tízet.  „Nyugalom és fogyókúra. Ez a hosszú élet titka.” – közölte vele a doki, aki beszéd közben lehúzta az orrára a szemüvegét, és szelíden, de eléggé határozottan nézett rá ahhoz, hogy Cyrusnak mély levegőt kelljen vennie, majd ott helyben elhatározza, hogy egészségesen fog táplálkozni, és még a szakmájával is felhagy.  Persze ha őszinte volt magához, akkor az utóbbit illetően be kellett vallania, hogy az orvos szavai csak az utolsó cseppet jelentették abban a bizonyos pohárban. Nincs mit szépíteni a dolgon, kiöregedett. És ha egy bérgyilkost nem mások halála, hanem a saját élete érdekel jobban, akkor ideje becsuknia a boltot.  

Márpedig ő az elmúlt egy évben túlságosan sok gondot fordított arra, hogy ép bőrrel megússzon egy-egy akciót. Annyira sokat, hogy az aprólékos tervezgetésbe egyre inkább kódolva volt a hibázás lehetősége. A jelek pedig szaporodtak; legutóbb kis híján ott hagyta a fogát. Profikat kellett megölnie, ő pedig már nem volt profi.

Az a vakmerő, minden váratlan fejleményre villámgyorsan reagáló Cyrus, akinek a szemébe a bisztróban ülve „belenézett”, rég elveszett valahol útközben. (Mindenhova követlek!) Kemény menet lesz ez az életmódváltás – gondolta.  Beszállt a kocsijába. Miközben gyújtást adott, „látta”, hogy néhány lépésnyire az autó mellett valaki egy férfi mögé lép, kitekeri a nyakát, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbmegy. Mindezt úgy csinálta, hogy egyelőre senkinek sem tűnt fel. Tökéletes kivitelezés.  

Vezetés közben arra jutott, hogy talán elviselhetőbbé teheti ezt az átmeneti időszakot, ha nem lesz olyan szigorú magához. Mi baja lehet abból, ha időnként bűnözik, és bekap egy csokis kekszet vagy megenged magának néhány szelet szalonnát a reggelihez? Így legalább – remélte – megszűnnek, vagy legalább ritkulnak a bőséges reggelikkel megrakott asztalokról szóló látomások.  És talán a munkájáról sem kell egyik pillanatról a másikra lemondania! Néha – a közszolgálat jegyében – elvégezhetne egy-egy nem túl kockázatos feladatot. George-ra gondolt, a második szomszédjára. Sokan örülnének, ha egyik reggel holtan találná a bejárónője azt a kiállhatatlan alakot. Évek óta megkeseríti az egész utca életét... 

 

(Az írás eredetileg az Alon Café 2014. szeptemberi számában jelent meg.)