Átadták az állami kitüntetéseket

2012.08.20. 13:51

A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna író vehette át.

Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20. alkalmából rangos állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Parlamentben. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna Kossuth-díjas író, esszéista vehette át.

Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: nem pusztán egy jeles évforduló kapcsán jövünk össze ünnepelni, "hanem ennél jóval többről van szó: néhány honfitársunk kiemelkedő tettei előtt és így végső soron a saját civilizációnk, saját gyökereink, saját múltunk előtt hajtunk fejet".


A házelnök "gyakori szomorú tapasztalatként" említette, hogy "éppen azok kénytelenek elszenvedni a hátratételt, akik hozzáértéssel, becsülettel, tisztességgel végzik a munkájukat". Az európai szellem azonban nem az erőt, a másokat legyűrő és elnyomó akaratot, hanem a tehetséget, a tudást és a teljesítményt, az egész közösséget felemelő készséget hivatott példaként állítani - tette hozzá.


Kövér László azt mondta: nem ingott meg az értékrendünk, és "az államalapító ünnepének ragyogása ma is azokra vetül, akik tehetségükkel, tudásukkal és teljesítményükkel váltak méltóvá a figyelemre és közmegbecsülésre". Kitért arra, úgy tartják, egyetlen nemzet sem emelkedhet magasabbra polgárai eszményeinél. Ezt véleménye szerint ki lehetne egészíteni egy másik tanulsággal, miszerint "ha egy nemzet polgáraiban él egy magasabb eszmény, akkor bármit is hoz rá a sors, bármit is mondanak róla a kétkedők, ez a nemzet nem fog soha mélyebbre süllyedni a polgáraiban élő ideáloknál."


A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Falus András Széchenyi-díjas immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő, Gera Zoltán színművész, érdemes és kiváló művész, Horváth Tihamér, a Kehida-Termál Kft. és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető tulajdonosa, Michelberger Pál, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, Sípos Ete Álmos nyugalmazott református lelkipásztor és Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor kapta.


A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (katonai tagozata) kitüntetést Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar vezérkari főnöke vette át.


A Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) Adamik Tamás, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, kiváló művész, Béres József vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus, az MTA doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézet tudományos tanácsadója, témacsoport-vezetője kapta.
Ugyancsak ezt az elismerést vehette át Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye Püspöki Hivatalának megyés püspöke, Kondor Katalin újságíró, Kovács István, a történettudomány kandidátusa, József Attila-díjas író, költő, műfordító, Lator László, Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, Náray-Szabó Gábor kémikus, az MTA rendes tagja, az MTA könyvtárának főigazgatója, egyetemi tanár, Papp Gyula Széchenyi-díjas farmakológus, az MTA rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának professor emeritusa, Schlett István politológus, a politikatudomány kandidátusa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa és Serfőző Simon, József Attila-díjas költő, író, szerkesztő. Ugyanezt a díjat kapta Szoboszlai Sándor Jászai Mari-díjas színművész, kiváló művész, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja, aki helyett fia, Szoboszlai András vette át. Csaba László, az MTA levelező tagja, a Közép-európai Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Hermann Róbert, az MTA doktora, történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke később veszi át ezt a kitüntetést.

A Magyar Érdemrend középkeresztjét (katonai tagozata) Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója vette át.

 

.