"Atyaég! Nagy a baj!" (Czeglédy Csaba sajtóközleménye)

2011.10.11. 08:53

Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízottal készült interjúnk kapcsán Czeglédy Csaba, a szombathelyi MSZP-SZTKE-frakció vezetője kedden az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek.

Atyaég! Nagy a baj! - Sajtóközlemény

Elhűlve olvastam az alon.hu-n az általam tisztelt Harangozó Bertalannal készült interjút, mert egészen mostanáig a bennem élő örök optimista azt mondta, hogy ezt nem gondolhatják komolyan. De úgy tűnik mégis...

Ez a mondat a kulcs: "Úgy is fogalmazhatnék, hogy az adósságrendezés jegyében az állam átveszi a megye minden vagyonát."

Ha már egyszer alakul egy megyei operatív bizottság a vagyonátadást/elvételt koordinálandó, akkor ajánlom az abban résztvevő urak figyelmébe a hűtlen kezelés és/vagy hivatali visszaélés alapos gyanújának elkerülése érdekében, hogy először is két egymástól független igazságügyi szakértővel méressék fel az államosítandó (mert mondjuk ki, ez lesz) vagyon pontos értékét!

Mert lehet arra hivatkozni, hogy mi volt elrontva 21 éve (végre nem a szocik hibásak valamiért, éljen...), de az biztos, hogy a Vas megyeiek közös vagyona az, amit éppen államosítani akar a Fidesz.

A Vas megyeiek jó döntésein, a jó gazdálkodáson, a hosszútávon gondolkodni tudáson múlott, hogy Vas megyében van még számottevő vagyon. És nem csak a korlátozottan forgalomképes vagy forgalomképtelen vagyonról beszélek (iskolák, egészségügyi intézmények, szociális otthonok, múzeumok épülete, stb), amit miattam nyugodtan hívhatnak pár évig, az orbáni alkotmány kikukázásáig nemzeti vagyonnak... De álljon meg már a menet! Mi van a forgalomképes vagyonnal? Mi van akkor, ha a forgalomképes vagyon értéke meghaladja az állam által erőszakkal átvállalni akart hitelállományt?

!!! Ez esetben a megyénk nettó befizető lesz !!!

Ez esetben a döntést megszavazók simán büntetőjogi felelősséggel fognak tartozni!

Mi lesz a Vasivíz megyei tulajdonrészével? A Büki Gyógyfürdő 50%-ával? A temetkezési kft-vel? (Tudom, hogy ez beolvadt a megyei vagyonkezelőbe, de ettől még 21 éve az a megállapodás született a megyében, hogy nem kerül feldarabolásra a megyei temetkezési vállalat, hanem továbbra is egy cég látja el temetkezést, ami történetesen megyei tulajdonban maradt - ennek vajon mennyi az értéke? Vajon hány évet kell majd várni, hogy valakinek privatizálják, amit mi, Vas megyeiek megtartottunk magunknak?)
Mi lesz Markusovszky Kórházzal, ami az egész megye közös áldozatvállalásának köszönhetően komoly értékeket hordoz? Ezt is einstandolják a fideszes urak?
És a balatonberényi gyermeküdülőről még nem is beszéltem...

Összefoglalva: amennyiben a megye államosítandó vagyona (első körben beszéljünk a teljes vagyon, tehát a forgalomképes, a korlátozottan forgalomképes és forgalomképtelen vagyon összességéről, ha már Harangozó Bertalan a "minden vagyon" kifejezést használja) meghaladja a hitelállomány mértékét, akkor Vas megyét, a Vas megyeieket jogtalan hátrány éri! Ráadásul szándékosan, célzattal. (Megsúgom, ez a hivatali visszaélés törvényi tényállása...)

Tisztelt Megyei Közgyűlés! Tisztelt Operatív Bizottság! Első lépésben tehát irány a teljes vagyon felmérése!

Második lépésben az operatív bizottság minden ülésére hívják meg azon Vas megyei települések polgármestereit, amely települések közigazgatási területén található államosítani akart vagyonelem, továbbá a büki önkormányzat képviselőjét is a Büki Gyógyfürdő Zrt.-ben lévő közös tulajdon miatt.

Jah, és ha lehet még két kérésem: teljes vagyonleltárt és az operatív bizottság üléseiről szó szerinti jegyzőkönyvet is kérek. (Mivel sokakat érdekel, nyugodtan tegyék ki az internetre.)


dr. Czeglédy Csaba
Vas megyei polgár

.