Az igazi London: látnivalók a nagy attrakciókon túl (1)

2012.09.25. 19:25

Ha ön nem elégszik meg a Tower vagy a London Eye turistagyárával, akkor jó helyen jár. A tavalyi piacok és kismúzeumok után újabb felfedezőkörutat tettünk a városban. Olyan sok mondandónk volt, hogy két részre kellett vágnunk.

Nem egy tipikus londoni utcakép

 

Idén ismét sikerült az angol fővárosban egy rövid, de szabad időszakot töltenünk, amit megint csak arra használtunk, hogy olyan helyeket fedezzünk fel, melyek túlmutatnak a turistaipar közhelyein.

Igaz, közülük több is bent van a kommersz útikönyvekben, de az átlag magyar turista már nem nagyon iktatja be programjába.

National Gallery

Helyszín: Trafalgar Square

Mennyi idő kell a látogatásra: 2-12 óra

Belépő: Az állandó kiállítás ingyenes

Honlap

A brit nemzeti galéria minden útikönyvben ott lapul, ráadásul iszonyúan szem előtt van, mégis elvétve hallani magyar szót a hatalmas épületben. Talán mert ez a múzeum nem tartozik a kötelező látványosságok közé. Akit nem különösen érdekel a festészet, annak így nem is érdemes a galériára időd vesztegetni, hiszen otthon nem lehet vele úgy eldicsekedni, mint a Louvre-ral vagy a Pradóval. Aki viszont érzékeny a művészettörténet iránt, óriási kincsesbányát talál itt. Az intézmény 30 „szuperfestményt” rejt, Tizianótól  kezdveVincent Van Gogh-ig, rajtuk kívül még több mint 2000 mű van itt kiállítva. Az egész bejárása teljesen reménytelen. (Ebben egyetértettek a teremőrök is.)

 National Gallery
Fotó: National Gallery

Ha nem akarunk - a feladat nagyságát belátva - sírva fakadni a termek egyikében, két stratégiát érdemes követni: a) csak a kiemelt szuperképekre koncentrálunk, és a bejáratnál kapható térkép segítségével beazonosítjuk a helyszíneket. Nem túl elegáns, de praktikus megoldás. b) ennek időigényesebb alternatívája, hogy otthon a honlap segítségével alaposan áttanulmányozzuk a felhozatalt, és ez alapján finomra hangoljuk az itinert. 


Victoria and Albert Museum

Helyszín: Cromwell Road, Múzeum Negyed, Dél-Kensington

Mennyi idő kell a látogatásra: 2-12 óra

Belépő: Az állandó kiállítás ingyenes

Honlap

A nevéből ítélve sokáig azt hittük, ez valami viktoriánus időszakot bemutató intézmény, amit annak rendje és módja szerint el is kerültünk. De másról van itt szó. A Victoria és Albert (VA) a világ legnagyobb design-múzeuma. A művészet és a formatervezés témakörében az angolok 11 kilométer hosszú látnivalót halmoztak itt fel, úgyhogy nagyjából ugyanarra az elveszettségre kell felkészülni, mint a nemzeti galériában. Itt annyiban könnyebb a helyzet, hogy a gyűjtemény földrajzilag tematizált, elvileg el tudjuk dönteni, hogy mondjuk a japánok érdekelnek bennünket, (a kezdetektől a 21. századi divatig) vagy az ezüstékszerek.

Reneszánsz udvar az egyik teremben
Reneszánsz udvar az egyik teremben

Azért megsúgjuk: nem lesz könnyű. A múzeumnak egy remek udvara van és egy kiváló boltja is van. Ez utóbbi nemcsak nagy, de igényes is; mégiscsak egy design-központban vagyunk.


A Bank of England látogatóközpontja

Helyszín: City

Mennyi idő kell a látogatásra: 1 óra

Belépő: nincs

Honlap

Lássuk be, Londont nem a festők vagy az írók tették naggyá, még csak nem is a királyok. Hanem az arany, amit a derék angolok felhalmoztak. A legendás Bank of Englandbe nem lehet bemenni, de kárpótlásul az épület egyik oldalsó szegletében berendeztek egy látogatóközpontot, ami erősen hajaz a Magyar Nemzeti Bank hasonló intézményére. (Nem tudjuk, ki másolt kiről.)  Itt egyrészt nyomon követhetjük az angol pénzvilág történetét, másrészt  a közgazdaság általános kérdéseire is választ kapunk. (Néhány hazai politikust kötelező jelleggel végigvezetnénk a fejtágító vitrinek és az interaktív feladatok között. ) A helyszín számunkra legérdekesebb tárgya egy aranytömb volt, melyet – sűrű biztonsági intézkedések közepette – mindenki megemelhet. Különös tapintású, nehéz tárgy.


Guildhall

Helyszín: City

Mennyi idő kell a látogatásra: 30 perc

Belépő: nincs

Honlap

Tavaly vasárnap akartunk bemenni, de csak az előtte való térig jutottunk. Akkor sok turista fotózta kívülről, s ez kicsit félrevezető volt. Az idén ugyanis bementünk, nézegettünk vagy fél órát, de ajtunk kívül egyetlen ember fordult meg a hatalmas teremben: egy takarító. A Guildhall gyakorlatilag a City városházája, s míg az impozáns Great Hallhoz érünk, nagyon is modern folyosókon kell átküzdeni magunkat. Kevesen tudják, hogy London tulajdonképpen két város: London, a maga 8 millió lakosával, és a City a maga 2 négyzetkilométerével, 7200 lakosával, külön polgármesterével, rendőrségével és közigazgatásával.

A nagyterem a takarítóval
A nagyterem a takarítóval

Még mielőtt ajkunkat biggyesztünk, hozzá kell tenni, hogy 350 ezer ember dolgozik az itteni irodákban, és 70 ország 500 bankja ütött tanyát a közelben. A 600 éves Great Hall templombelsőre hasonlít, de mégsem a pénz jut eszünkbe róla, hanem az az irigylésre méltó angol történelmi folytonosság.


Houses of Parliament (Parlamenti séta)

Helyszín: Westminster

Mennyi idő kell a látogatásra: 75 perc

Belépő: 15 font

Honlap

A brit parlament látogatása a bonyolultabb feladatok közé tartozik. Korábban még be lehetett menni az ülésekre (nekünk 20 évvel ezelőtt sikerült), ma azonban csak vasárnapokon és a nyári ülésszaki szünetben látogatható az épület, akkor is korlátozásokkal, mivel előzetesen - online vagy a helyszínen – regisztrálni kell a vezetett sétákra.

 bent nem lehet fotózni
A brit parlament épülete: bent nem lehet fotózni

Viszont a téma iránt érdeklődőknek garantált élmény az alsó és a felsőház, illetve mindenféle csarnokok és folyosók bejárása. Egyrészt építészetileg, esztétikailag elég súlyos a látvány, másrészt nagyon töményen körülvesz minket a modern demokráciák légköre, annak számunkra távoli, ismeretlen hagyományai, egzotikus társadalmi beágyazottsága.


Regent’s Canal

Helyszín: Észak-Nyugat London

Mennyi idő kell a látogatásra: 2-3 óra

Belépő: Nincs

Honlap (Wikipédia)

„London egyik nagy titká”-nak jellemezi az egyik weboldal ezt a látványosságot, amely valóban nehezen illeszkedik a Londonról alkotott sztereotípiákhoz. A Regent’s Canal egy, a városban levő közel 14 kilométer hosszú víziút. Az ipari forradalom lázában az angolok egy mesterséges csatornát építettek London és az ország középső iparvidéke között. Ehhez kapcsolódik a Regent’s Canal, amely ennek a városon belüli kapcsolódásait szolgálta. A leglátványosabb része a beszédes nevű Little Venice-től indul és északra tart.

Nem egy tipikus londoni utcakép
Nem egy tipikus londoni utcakép

Elhaladunk többek között a londoni állatkert madárházai mellett, és útba esik a korábban kitárgyalt Camden Lock Market. A csatornán lakóhajók százai vannak kikötve, a parton járda fut végig, melyen régen vontatólovak jártak. Miközben bandukolunk, szemügyre vehetjük a turistahajók utasait és az igen változatos part menti környezetet.


Harry Potter 9 ¾ -es vágánya

Helyszín: King’s Cross vasútállomás

Mennyi idő kell a látogatásra: 10 perc

Belépő: nincs

Honlap (Az állomás honlapja)

Harry Potter-rajongóknak ajánljuk ezt a kis szösszenetet. A könyv szerint Harry Potter vonata a londoni King’s Cross állomás 9 ¾ peronjáról indul Roxfortba. Hogy ezt megtalálják, a szereplőknek egyszerűen át kell sétálnia a falon a poggyászokkal. A tréfás kedvű angolok erre megépítették ezt:

Harry Potter itt szállt fel a vonatra

Semmi tábla vagy hasonló nem jelzi létezését, de nem nehéz megtalálni, csak kövessük a vágányok számozását. Készüljünk fel, hogy napközben tinédzserek sorakoznak itt okostelefonokkal, hogy megörökítsék egymást a legendás helyszínen. Maga a pályaudvar amúgy meglehetősen impozáns látvány.


Tovább a 2. részre!

Korábban:

.