Az LMP megkapta a szombathelyi Öveges-adatokat

2014.07.29. 15:25

Jelenleg elemeznek és feldolgoznak.

Július 16-án a szombathelyi LMP képviselője, Horváth Zoltán sajtótájékoztatót tartott, melyen az Öveges-program körüli anomáliákról beszélt.

Akkor többek között megemlítette, hogy a szombathelyi pályázatra vonatkozó összes dokumentációt kikérték az illetékestől, és érdekes adatokra számítanak.

Mai nap telefonon megkerestük a képviselőt, azt tudakolva, hol tart az ügy.

Horváth Zoltán közölte: tegnap megkapták a kért anyagot a városházától.

Több száz oldalas dokumentációról van szó, melynek tanulmányozását már megkezdték, illetve beküldték a budapesti LMP-központba, ahol más városok anyagait és adatait hasonlítják majd össze.

Horváth Zoltán reméli, az anyag feldolgozása után záros határidőn belül kiderül, hogy Szombathely is érintett-e a „mutyigyanúban”.

Az LMP-s képviselőtől megtudtuk továbbá, hogy várhatóan a jövő héten döntenek majd polgármesterjelöltjük személye felől.

.