Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok, és a Népszabadság online értesülése szerint többek közölték, hogy kilépnek a pártból, ha rövid időn belül nem aktivizálja magát.
Az internetes portál keddi információi szerint elsősorban kisebb városi "pártegységekről" van szó.
A portálon, és a Népszabadság nyomtatott kiadásában is az olvasható: "... többen írásban azt is közölték a volt pártelnökkel, hogy ha rövid időn belül +nem aktivizálja magát+, illetve +nem tér vissza+ valamelyik vezető tisztségbe, úgy kilépnek a pártból és felszámolják helyi szervezeteiket".
A lap emlékeztet arra, hogy Gyurcs ány nemrég az MTI-nek arról beszélt: az MSZP elnökségének lemondása megnyitja az utat az átfogó értékelés előtt. Úgy vélte: célszerűbb lenne, ha más-más személy töltené be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot. Bejelentette, a kongresszus előtt átfogó értékelést tesz közzé az elmúlt évekről, s javaslatokat fogalmaz meg a következő hónapokra és évekre. Erről a párt helyi szervezeteinek vezetőivel és tagjaival is konzultál.