Jön az adósoknak szánt utolsó mentőöv

2015.04.14. 07:55

Közel 200 ezer embert érint.

Szükségessé válhat, hogy elengedjék az adósok tartozásának egy részét - erről beszélt a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója egy lapinterjúban. Nagy Márton azt mondta, egyelőre két út kínálkozik az elszámolás után sem teljesítő adósoknak: a Nemzeti Eszközkezelő vagy a készülő adósságrendezési eljárás, a magáncsőd – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Nagy Márton a műsorban elmondta: alapvetően 193 ezer szerződésről beszélünk, ami nem teljesítő, illetve, ahol lakás van a hitel mögött. Az elszámolás következtében pár ezer ügyfél teljesítővé válik, hiszen 20-25 százalékkal csökkent a törlesztőrészlet, és vannak, akiknek ez elég. Ez azonban a kisebbség.

Hozzátette: vannak olyan ügyfelek, akik nem akarnak fizetni, mert várnak valamilyen „jobb csomagra”. Most egy olyan csomag készül, mely különböző élethelyzetekre kínál megoldást. Ez azonban az utolsó csomag – hangoztatta.

Beszélt arról is: vannak olyan családok, melyeknek az egyik tagja elveszítette a munkáját, és azért nem tudják fizetni a lakáshitelt. Számukra megoldás lehet a magáncsőd intézménye. Így ugyanis megtarthatják az ingatlan tulajdonjogát, miközben egy adósságrendezési eljárásba kerülnek. Ebben a hitelt bizonyos hányadában – 30-40 százalék – visszafizetik, és aztán tiszta lappal indulhatnak, egyedül a jelzáloghitelük marad meg.
 
Vannak olyanok, akik erre sem képesek, rajtuk az eszközkezelő segíthet. Ilyenkor az ügyfél a tulajdonjogot elveszíti, az ingatlanát azonban visszabérelheti. Ez pár tízezer emberen segíthet. Lehetséges az is, hogy az adósok megegyeznek azokkal, akik az adósságot finanszírozzák, és kitalálnak egy olyan rendezést, melyben az adós az adósság bizonyos hányadát képes törleszteni – magyarázta.

Utóbbi lehetőség kapcsán a horvát és az ír példát érdemes megnézni. Horvátországban kitaláltak egy 60 ezer embert érintő csomagot, melynek lényege, hogy az állam „összeállt” a közműszolgáltatókkal, és az állampolgárok tartozásának bizonyos részét elengedték, ha a fennmaradó részt kifizette. Az adósságelengedés azonban utólag valósul meg, ha az adós „jól viselkedik”. Írországban pedig a bankokat ösztönözték arra, hogy még jobb adósságátütemezési eljárásokat találjanak ki. Ott a jegybank elvár egy bizonyos kvótát a pénzintézetektől, hogy milyen mértékű adósságrendezést hajtsanak végre – hangoztatta.

Arra a kérdésre, várhatóan az adósság mekkora hányadát engedik majd el itthon, Nagy Márton azt válaszolta: nem akar százalékokat mondani, ez ugyanis függ az adósság mértékétől és típusától. Arra a felvetésre, miszerint a bankrendszerre már így is mintegy ezermilliárd forintos terhet ró az elszámoltatás, úgy reagált: a bankrendszerben az adósságelengedés egy bevett menedzselési technika. A kérdés inkább az, hogy az adósságelengedés kinőheti-e magát rendszerszerű technikává – vetette fel.

Úgy vélekedett: a gazdasági növekedést, a foglalkoztatottságot és a jövedelem növekedését nézve inkább javul az adósok helyzete.

.