Civilek és politikusok tiltakoznak német megszállás áldozatainak emlékére állított emlékmű ellen

2014.07.20. 18:16

Vasárnap reggelre beemelték a helyükre a német megszállás áldozatainak emlékére állított emlékmű részeit a budapesti Szabadság téren, emiatt napközben civilek és ellenzéki politikusok tiltakoztak.

    A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy a magyarországi német megszállás áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. Az emlékmű felállításának tervét akkor ellenzéki pártok mellett civilek is hevesen bírálták, számos tiltakozó megmozdulást tartottak az építkezés helyszínén. Az alkotás szobrait vasárnapra virradóra emelték a helyükre.

Civilek és politikusok tiltakoznak német megszállás áldozatainak emlékére állított emlékmű ellen
    

A téren napközben tiltakozók rángatták az emlékmű köré húzott kordont, majd élőláncot alkottak, abban az MTI munkatársai több politikust is láttak, például Lendvai Ildikót (MSZP) és Bauer Tamást (Demokratikus Koalíció).


    Megjelent a helyszínen Tóbiás József, az MSZP szombaton megválasztott elnöke, Karácsony Gergely, az Együtt-PM szövetség társelnöke és Niedermüller Péter, a DK alelnöke is.


    A tiltakozó civilek közül többen tojással is megdobálták az emlékművet.
    A rendőrség délutánig 11 embert igazoltatott a téren és hárommal szemben szabálysértési feljelentést tettek, például a tojásdobálás miatt.


    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap reggeli közleményében azt írta, "az éj leple alatt a rezsim - többszörös kordonnal körbevéve - felállíttatta a gyalázat emlékművét, amely összemossa a gyilkost és az áldozatot, megbecsteleníti az erkölcsöt és a történelmet. Ez hitványság és gazemberség." Hozzátette: "Orbán ezzel a gesztussal meghamisítja a holokausztot, meggyalázza annak minden zsidó, roma és meleg áldozatát".


    Az Együtt-PM szövetség is tiltakozott az emlékmű felállítása ellen, mert szerintük "annak célja nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása, és a történelem meghamisítása". Közölték, hogy az önkormányzati választás után, ha új balközép városvezetés jön létre, az el fogja távolítani a szobrot.


    A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint az emlékmű ahelyett, hogy a II. világháború borzalmaira emlékeztetne, "a magyar kormány arroganciájának emlékhelye lett". Közleményükben azt írták: "a Fidesz-KDNP nem akar valódi nemzeti megbékélést és közös történelmi szembenézést. Helyette egy olyan szobrot állítottak fel az éj leple alatt gyáván, amelyik sosem fogja betölteni igazi funkcióját, mert hamis üzenete sohasem válhat közös történelmi emlékezetünk részévé" - fogalmaztak.

.