Előzetes letartóztatásba helyezték a Quaestor-vezért

2015.03.29. 23:10

Előzetes letartóztatásba helyezte Tarsoly Csabát és két társát vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság - erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője vasárnap este az MTI-nek. Tarsoly Csaba ügyvédje azt közölte: megfellebbezte a döntést.

Bagoly Bettina elmondta: a bíróság az ügyészségi indítványnak megfelelően rendelte el az előzetes letartóztatást.

A Fővárosi Törvényszék a honlapján vasárnap este közleményt tett közzé, amelyben az szerepel: a bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba T. Csaba István I. rendű, T-né R. Erika másodrendű és M. Zsolt harmadrendű gyanúsítottakat.

A büntetőügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya jár el különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Közölték azt is: a bíróság a szökés, elrejtőzés valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyével indokolta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Szerintük a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények rendkívül körültekintően megszervezett, folyamatos, magas fokú szervezettséget igénylő elkövetési módja, a bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlya és jellege megalapozza mindezt.

A bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyét azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával és a bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítanák azt.

Papp Gábor, Tarsoly Csaba ügyvédje azt közölte az MTI-vel: nem ért egyet a döntés indokaival, miszerint fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.     

Kijelentette: ügyfele az elmúlt három hétben a hatóságok rendelkezésére állt, és Budapestet mindössze egy alkalommal hagyta el, amikor a győri futballcsapatot látogatta meg.

Ezalatt mind a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, mind a rendőrség rengeteg dokumentumot, bizonyítékot foglalt le, és három alkalommal hallgatta ki Tarsoly Csabát - fűzte hozzá.

Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát csütörtök éjjel vették őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt - közölte ügyvédje, Papp Gábor pénteken az MTI-vel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által csütörtökön késő délután három embert állított elő az ügyben. Az ügyészség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta. Bagoly Bettina szombaton az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a bíró a törvényes határidőn belüli időpontra, vasárnapra halasztotta az döntést.

A bíróság vasárnapi ülése reggeltől késő délutánig tartott.

Fidesz: már a jövő héten zárolhatják a felelősök vagyonát

Már a jövő héten zárolhatják a felelősök vagyonát - reagált a Fidesz vasárnap a Quaestor-ügyben tett ellenzéki nyilatkozatokra, és "politikai cirkusz" helyett az erről szóló előterjesztés házszabálytól eltérő tárgyalásának támogatására kérte az ellenzéki pártokat.

"A politikai cirkusz és az évtizedes pénzügyi korrupciónak véget vető kormány támadása helyett az ellenzéknek az érdemi parlamenti munkában, a károsultak mielőbbi kártalanításában, és a valódi felelősök megtalálásában kellene segíteni" - fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében a nagyobbik kormánypárt.

A Fidesz rámutatott: akár már a jövő héten életbe léphet az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy "az összes szélhámos összes cégének vagyonát és akár személyes vagyonát is zárolni tudjuk" akár már folyamatban lévő ügyekben is, a lefoglalt vagyont pedig be lehet vonni a kártalanításba.

Azt ígérték: ezt követően "rendet tesznek" a brókerpiacon és felállítják a vizsgálóbizottságot, "hogy végre választ kapjunk arra, hogy a szocialista kormányok vajon miért hunytak szemet az évtizedes pénzügyi korrupció fölött, miért engedtek brókereket a kormányuk közelébe és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában".

Korábban az LMP társelnöke, Schiffer András beszélt arról, hogy pártja a fideszes előterjesztést úgy módosítaná, hogy ne csak a vezető tisztségviselők, hanem mindazon hivatalos személyek - jegybanki tisztségviselők, kormánytagok - vagyonát is zárolni kelljen, akik "jobb tudomásuk" ellenére nem tették meg a szükséges intézkedéseket.

A DK képviselője, Vadai Ágnes egy közleményben arról írt: a sokadik összefonódás "a fideszes brókerbotrányban" a legfőbb ügyész körül, hogy felesége vezeti a jegybank személyügyi igazgatóságát. Szerinte ezzel az ügyészség tétlensége miatt felháborodott Quaestor-károsultaknak érthetőbbé vált, hogy a cég tulajdonosa, Tarsoly Csaba miért menthette ki minden vagyonát. A párt a legfőbb ügyész, a felesége, és lányának barátja nemzetbiztonsági meghallgatását is követeli. Közleményében utalt arra, Polt Péter lánya Tarsoly Csaba titkárával áll szoros kapcsolatban.

Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor pedig azt közölte: pártja nem támogatja majd az Országgyűlésben a brókerpiac rendbetételéről szóló fideszes javaslatot. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek van felelőssége az ügyben, mert nem intézkedett időben, és ezzel méltatlanná vált a pozíciójára. Közölte: az Együtt csak olyan javaslatot tud támogatni, amely nélkülözi a demagógiát.

.