Nem először próbálta meg erőszakkal elvinni gyermekét a francia apa (Frissítve!)

2015.12.11. 08:44

A férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki pénteken.

A férfi és élettársa kapcsolata két éve romlott meg. A férfi csütörtökön este közös fotót posztolt magáról és fiáról a Facebookon, a rendőrök pénteken Szombathelyen megtalálták azt a kocsit, amelyet a férfi bérelt, és európai elfogatóparancsot adtak ki az apa ellen.

Egy francia állampolgárságú férfi két éves gyermekét az anya akarata ellenére december 8-án 17 óra körül Szombathelyről ismeretlen helyre vitte - számoltunk be róla korábban. Majd az is kiderült, hogy az apa egy szóváltást követően tettleg bántalmazta az édesanyát, ezután vitte magával a gyermeket. A nő súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

"A bölcsődéből mentünk haza, öt óra felé, már sötét volt. Hátulról támadt rám valaki, de rögtön tudtam, hogy csak Patrick lehet. Leon és én is a földre kerültünk, egy pillanat alatt letepert bennünket. Engem azonnal ütött, vágott, rúgott, ahol ért. A testemmel védtem a gyereket, bár megpróbálta kicibálni a karom alól. Megjelent egy segítője, akit felismertem, feltehetőleg a sógora volt, végül ő tépte ki a kezemből Leont. Akkor Patrick, hogy biztos ne tudjak felkelni a földről, még gázsprét nyomott az arcomba. Utánuk rohantam, feltéptem az anyósülés ajtaját, de amikor elindultak, nem tudtam tartani."

Ezt nyilatkozta a megtámadott anya a Blikknek. 

Katalin a környékbeliektől kért telefont, hogy hívja a rendőrséget, a kiérkező járőrök értesítették a mentőt.

A cikkből kiderül az is, hogy nem ez volt az első kí­sérlet, hogy elragadják a kis Leont. Idén áprilisban az akkor másfél éves picit babakocsiban sétáltató nagypapát rohanta le az apa, akivel 2013-ig élt együtt Franciaországban Katalin, majd megromlott a kapcsolatuk, és fiával hazaköltözött.

"Gázsprével lefújta, és verte az apukámat. Feljelentést tettünk, hiszen veszélyeztette a gyerekemet is. Felrúgta a babakocsit, és csak azért nem tudta megszerezni Leont, mert be volt szíjazva, és fényes nappal rengeteg járókelő sietett az apukám segítségére. A szombathelyi ügyészség viszont bírósági eljárás nélkül csupán megrovásban részesítette a volt élettársamat. Ennek semmi visszatartó ereje nem volt, pedig szóltam, hogy legközelebb is megpróbálja majd. Sajnos igazam lett" - mesélte Katalin a lapnak.


A férfi csütörtökön este az alábbi fotót posztolta a Facebookon

A képhez ezt írta: "FREE !!!!! :-)))"

A nyugat.hu pedig pénteken délelőtt arról számolt be, hogy a rendőrök megtalálták Szombathelyen azt az autót, amelyet a francia férfi bérelt. 

Az MTI pénteken kora este azt közölte, hogy súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt európai elfogató parancsot adott ki pénteken a bíróság férfi ellen. Az információ a rendőrség honlapjáról származik.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított, majd az illetékes ügyészségen kezdeményezte az európai elfogatóparancs kibocsátását - derül ki a közleményből.

Lapértesülések szerint az apa a kisfiúval feltehetően már külföldön van, az egyik közösségi oldalon olyan fotót posztolt, amelyen a gyerekkel együtt látható.


A nő úgy értesült, volt élettársa ellen még a támadást követő 48 órán belül sem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot – csak itthon keresték –, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem marad Magyarországon. Ráadásul egy nappal a támadás után a férfi küldött egy SMS-t, miszerint korábbi közös franciaországi otthonukban van a gyerekkel.

Arról már a Népszabadság számol be, hogy miután Patrick Royer és magyar élettársa kapcsolata két éve zátonyra futott, az asszony hazaköltözött, és beadta a helyi bíróságra a gyermek elhelyezése iránti keresetét. Azóta sem sikerült még csak első fokon sem döntenie a bíróságnak.

A franciák valamivel gyorsabbak voltak. Az ottani bíróság az apánál helyezte el a kisfiút.

Ám miután kiderült, hogy az apa olyan címet adott meg az alperes anya kézbesítési címéül, ahol ő garantáltan elérhetetlen, az ügy a semmítőszék elé került. 

Egyelőre tehát sem itt, sem Franciaországban nem született még döntés a kisfiú ügyében, miközben hazánk és Franciaország is aláírója az ENSZ ­gyermekjogi egyezményének, amely előírja, hogy az ilyen ügyekben a hatóságoknak „gyorsan és a gyermek mindenekfelett való érdekeit védve kell eljárniuk”.

A Népszabadság érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, sikerült-e azonosítaniuk a kisfiú tartózkodási helyét.

Írásban azt közölték, hogy „megtették a szükséges intézkedéseket”. „A Szombathelyi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást” - írták még.

A lap az ügyészségen azt tudta meg, hogy természetesen más bűncselekmények lehetőségét is vizsgálják. A rendőrség szerint az ügynek nem volt előzménye. ­Legalábbis az anya nem tett bejelentést.

A nagyapa elleni áprilisi ­támadást, amelynek a célja már akkor is a gyermek megszerzése volt, a rendőrség ezek szerint nem tekinti előzménynek - következtet a Népszabadság.

.