Őrizetbe vette a rendőrség a szegedi diáklány támadóját

2015.07.21. 19:39

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint azért támadt egy szegedi diáklányra, mert barátját illegális bevándorlónak gondolta – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta, azonosította a rendőrség azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az Újszegedi Partfürdőnél szombaton elkövetett erőszakos cselekménnyel.

A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy iratait hatáskör és illetékesség hiánya miatt megküldte a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek – tudatta a szóvivő.

Az MTI kérdésére, azzal összefüggésben, hogy a rendőrség általában akkor hivatkozik hatáskör és illetékesség hiányára, ha az érintett tagja a hivatásos állománynak, az őrnagy leszögezte: a gyanúsított nem rendőr.

Ennél többet nem közölt.

.