A dolgozók kétharmadát elküldik Kapuvárról

2012.10.11. 15:45

A munkaügyi központnak 212 fős leépítést jelent be a húsgyár tulajdonosa.



Dolgozóinak kétharmadát elbocsáthatja a kapuvári húsgyár - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön az üzem szakszervezeti vezetője. Pászli Tibor elmondta, az üzemi tanács szerdán kapott tájékoztatást arról, hogy a munkaügyi központnak 212 fős létszámleépítést jelent be a tulajdonos; ez a Kapuvári Hús Zrt. teljes állománya. A szakszervezet attól tart, hasonló sorsra jut hamarosan a Kapuvári Bacon Kft. is.

A érdekképviselet vezetője hozzátette, nem értik a lépést, hiszen az nagyban nehezíti a vállalatnak a tulajdonosok által tervezett újraindítását, ráadásul az egyik kisebbségi tulajdonos által felvetett bérvágásra alapuló mellett egy másik megmentési terv is körvonalazódik. Utóbbiról annyit közölt: ennek hátterében egy gazdatömörülés és egy adósságkezelő áll. (Zsobrák Péter többségi tulajdonost és Rimányiné Somogyi Szilviát, a megyei munkaügyi hivatal vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnie az MTI-nek.)

Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október 1-jén jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság elrendelte a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki. Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.

A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. részben azonos tulajdonban van.
.