Veszélyes lehet a mentők új légút-biztosítási technikája?

2015.07.07. 09:54

Eddig állítólag öten vesztették életüket miatta a Népszabadság szerint. A mentősök cáfolnak.

A mentők által végzett mesterséges légútbiztosításnál használt izombénító orvosságok alkalmazása hozzájárult legalább öt beteg halálához - írja a Nol.hu Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójának megbízásából készült jelentés alapján.

A szakértői jelentésben kritikus megállapítások szerepelnek arról, hogy milyen szerepe volt nyolc beteg szívmegállásában egy újonnan bevezetett, kötelezően alkalmazandó légút-biztosítási technikának, az RSI-nek. A nyolc beteg közül ötöt nem sikerült újraéleszteni: életüket vesztették a beavatkozás után.

Veszélyes a mentők új légút-biztosítási technikája

Az eljárásban olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzését azért, hogy megkönnyítse az orvos vagy a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéséhez szükséges tubus behelyezését.

Ezt az eljárást az OMSZ éppen azért vezette be, hogy a korábbinál biztonságosabban segítse a beteg lélegeztetését. Ám a módszert a 2013. októberi bevezetése óta számos mentős vitatja, mert kevésbé ítélik biztonságosnak, mint a korábbi technikákat.

OMSZ főigazgatója maga is szakértői véleményt kért, megjelölve nyolc esetet, amikor az RSI alkalmazása után leállt a betegek keringése. A Nol szerint a nyolc alighanem csak a töredéke a kritikus eseteknek, mert megkérdezett forrásaik mindegyike tudott olyan betegről, aki meghalt az RSI alkalmazása után, de esete nem szerepelt a vizsgáltak között.

Veszélyes a mentők új légút-biztosítási technikája

Fotó: webbeteg.hu

Az OMSZ vezetője arra várt választ, okozhatta-e az RSI alkalmazása a betegek halálát. Bár azt a két szakértő leszögezte, hogy az izombénító szerek alkalmazása minden valószínűség szerint hozzájárult a betegek halálához.

Hibaként említik, hogy például az alkalmazott gyógyszerek adagja és kombinációja a vizsgált esetekben nem volt kellően átgondolt. Azt ugyanis az érintett betegek a mentősök beavatkozásakor jóval nagyobb dózisban kapták, mint az a műtétek előtti altatásnál a gyakorlat.

Még több részlet az esettel kapcsolatban és az eredeti cikk itt olvasható.


A mentőszolgálat cáfol és jogi lépéseket tesz a lap ellen:

Az Országos mentőszolgálat azonban jogi lépéseket kíván tenni a Népszabadság ellen, mert szerintük az új lélegeztetési eljárásról szóló cikke hamisan sugalmazza, hogy a mentőknél évek óta alkalmazott, életmentő módszer öt beteg halálát okozta - írja az MTI.

Az OMSZ közleményében leszögezi, hogy a valóság a leírtakkal szemben az, hogy a magyar mentők a jelenleg létező legeredményesebb légút-biztosítási eljárást alkalmazzák. A magyar mentőhelikopterek és eset-rohamkocsik szakemberei az eljárással az elmúlt években több ezer életveszélyes állapotú beteg életét mentették meg. Mint írják, a légút-biztosítás a közvetlen életveszély okát - például belső vérzés, agysérülés, szívizom elhalás - önmagában rendszerint nem szüntetheti meg, vagyis sajnos ezzel sem lehet minden beteget megmenteni.

Ilyen esetekben a beteg nem az életmentési kísérlet miatt, hanem az életmentési kísérlet ellenére veszíti életét - fogalmaznak közleményükben, hozzátéve, az OMSZ az eljárás során alkalmazott gyógyszerek engedélyével rendelkezik, a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki.

Leszögezik továbbá, hogy az RSI (rapid szekvenciájú intubáció) a jelenleg létező legeredményesebb légút-biztosítási módszer, mely maximális betegbiztonságot nyújtva ma már "arany standardként" alkalmazott eljárás számos fejlett ország sürgősségi ellátásában. 

Az OMSZ megjegyzi, egy korszerű eljárás bevezetése, a megszokott, hagyományos módszer megváltoztatása óhatatlanul ellenérzést kelthet azokban, akik a hagyományokhoz ragaszkodnak és nehezen fogadják be az újat. Így történt ez annak idején az első, légcsőbe vezetett tubus (intubáció), az első elektromos áramütéssel beindított szív (defibrilláció) és az első szívbe juttatott elektróda (pacemaker-terápia) esetében is, de a tapasztalatok az előrelépést igazolták. 

"A betegek mentőellátásba vetett bizalma egyes esetekben a túlélés, gyógyulás alapfeltétele lehet. A Népszabadság újabb hamis cikke ezt a bizalmat ingathatja meg, ezért az Országos Mentőszolgálat a lap ellen jogi lépéseket tesz" - szögezi le az OMSZ.

 

.