Egy milliárdot is meg lehet takarítani – Közgyűlés utáni sajtótájékoztatók

2010.04.02. 14:11

Az április elsejei közgyűlésen történtekről tartott sajtótájékoztatót a városházán a városvezetés és az ellenzék is. Úgy tűnik, még kicsit folytatódik a huzavona.

Ipkovich György elmondta, a városvezetés feladata a város törvényes működési feltételeinek biztosítása és a költségvetés megtárgyalása emiatt is fontos.

A polgármester hozzátette, az új többség ellentmondásba került önmagával, hiszen javaslatát a szintén új többség által irányított oktatási bizottság nem fogadta el.

Véleménye szerint az ellenzék a megszorításokat úgy kívánja elfogadtatni, hogy az a választások eredményére ne legyen hatással.

Ipkovich György jövő csütörtökre újabb rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol egyebek mellett téma lesz az oladi plató ügye és a város parkjainak gondozásával kapcsolatos közbeszerzések lebonyolítása is.

Molnár Miklós és Marton Zsolt más szemszögből közelítette meg a problémát.

Molnár Miklós elmondta, hogy előzetesen egy napirendi pontot egyeztettek a polgármesterrel, csak miután kiderült, hogy az ellenzéki képviselők egy része nem tud jelen lenni az ülésen, határozott úgy Ipkovich György, hogy három napirendi pontot visz a közgyűlés elé, hisz így épp nem volt többsége a jobboldalnak az ülésen.

Marton Zsolt a költségvetésről szólva kijelentette, hogy az előzetes egyeztetések és előkészítések lefolytatása után április 20-án hajlandóak megtárgyalni a város költségvetését és ekkor történik meg várhatóan ennek elfogadása is. A normatíva megérkezett a város számlájára, a késlekedés miatt hátrány nem éri Szombathelyt.

Az előzetes egyeztetésekre pedig azért van szükség, mert olyan tervezetet kívánnak az asztalra tenni, amely nem tartalmaz egy milliárdos hitelfelvételt. A politikus elmondta, van akkora tartalék a rendszerben, hogy a pazarlások megszüntetésével lehetőség van egy közel ekkora összeg megtakarítására a struktúra megváltoztatása nélkül is.

Marton hozzátette még, Ipkovich György előbb megszavazta a várost érintő egy milliárdos megszorító csomagot Budapesten, majd a hiányzó összeget hitelfelvétellel kívánja előteremteni Szombathelyen.

.