Februártól változik az autós ügyintézés

2013.01.20. 17:20

Az autóeladást és a forgalomból történő ideiglenes kivonást is elektronikus úton lehet majd jelezni.

Jelentősen egyszerűsödik az ügyintézés egyes közlekedési igazgatási ügyekben. Többek között az autóeladást és a forgalomból történő ideiglenes kivonást is elektronikus úton lehet majd jelezni.

Két lépcsőben egyszerűsödik a rendszer: először február elsejétől jelentheti be az eladó az interneten, ha megvált autójától, szeretné azt ideiglenesen kivonni a forgalomból, vagy ha visszahelyeztetné a forgalomba.  Egy kormányrendelet értelmében ezekben az ügyekben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala jár majd el. Októbertől pedig újabb ügyekkel bővül a kör.

Elektronikus úton indítható lesz majd a nemzetközi vezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv, valamint az első és a hátsó rendszámtábla pótlása. Ez utóbbinál azonban az ügyfélnek be kell majd fáradnia, hogy átvegye a rendszámtáblát – Dr. Vida Emese, a Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartó Főosztály vezetője.

Az így igényelt dokumentumokat 15 napon belül kézbesíti a hivatal.

.