Feloszlatta magát Fertőd képviselőtestülete: nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel

2011.11.02. 20:33

Feloszlatta magát szerdai ülésén a fertődi képviselőtestület - tájékoztatta a tanácskozást követően Patonai Tamás képviselő az MTI-t.

Elmondta: a polgármesterből és hat tagból álló önkormányzat ülésén a tagok teljes létszámban vettek részt, és - egyórás vita után - egyhangúlag arra voksoltak, hogy időközi választáson kérjenek új mandátumot.

Közlése szerint azért döntöttek így, mert a testületi tagok nem tudtak együtt dolgozni a polgármesterrel, szerintük a település vezetője csak részben hajtotta végre a testületi döntéseket. Amikor pedig hetekkel ezelőtt fórumot hirdettek a kialakult helyzet megtárgyalására, "kitiltotta" a rendezvényt az önkormányzat épületéből.

A tavaly októberben megválasztott Kocsis Ferenc polgármester függetlenként nyerte el a megbízatást, akárcsak a testület öt tagja. Mellettük egy Fidesz-KDNP-s jelölt jutott be a három és fél ezres kisvárost irányító testületbe.
 

.