A SEK szakjainak nagy részére minimális pontszámmal be lehetett kerülni

2014.07.25. 15:25

A felvételi eredményekről szóló mai sajtótájékoztatón kiderült, miért.

A felvételizők tegnap este óta tudják, hogy hány ponttal juthattak be a felsőoktatási intézmények képzéseire. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a ponthatárok nyilvánosságra hozatalát követően a Savaria Egyetemi Központ idén is tájékoztatta a sajtót a felvételi eredményekről, illetve a jelentkezési trendekről.

Horváthné dr. Molnár Katalin elnök-rektorhelyettestől és Németh Pétertől, a Tanulmányi, Szolgáltató és Informatikai Központ igazgatójától megtudtuk, a „jelenleg változó felsőoktatásban” jó eredménynek tartják, hogy az intézmény 59 képzésére már most, a pótfelvételi eljárás előtt 593 főt vehettek fel (tavaly ilyenkor ez a szám 586 volt).

A részletekről szólva elhangzott: az úgynevezett általános eljárásban 1500-an 2800 jelentkezést nyújtottak be a két szombathelyi karra. 700-an első helyen jelöltek meg valamilyen képzést; ez a szám évek óta szinte változatlan.

sek

A legkedveltebb szakok listája gyakorlatilag nem változott az utóbbi időben. Nappali tagozaton a sporttudományi képzéseket, a tanító és a műszaki menedzser alapképzési szakokat választották legtöbben.

A tanító szak népszerűsége az elnök-rektorhelyettes szerint azt jelenti, hogy az egyetemi központ nem csak az elmúlt évtizedekben, hanem jelenleg is a pedagógusképzés egyik meghatározó intézménye, a műszaki menedzser szak pedig azt jelzi, hogy már most, a gépészmérnök képzés 2015. szeptemberi indulása előtt is van igény a felsőfokú műszaki képzésekre.

Mesterképzésekre nappali tagozaton közel a duplájára nőtt a tanárszakokra jelentkezők száma, levelezőn pedig szintén e képzéseket választották a legtöbben az első helyen. Ezt Horváthné dr. Molnár Katalin azzal magyarázta, hogy a felvételizők döntésében továbbra is erősen megjelenik az intézményhez való kötődés, mivel nagy részük korábban a Savaria Egyetemi Központban szerzett diplomát.

Összességében a SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző és Természettudományi Karának alap- és osztatlan képzésein 372-en, mesterképzésein 204-en, egyetlen felsőoktatási szakképzésén 17-en tanulhatnak majd szeptembertől. A legtöbb hallgató, 40 fő a rekreációszervezés és egészségfejlesztés nappali tagozatos alapképzési szakon kezdheti meg tanulmányait. A felvett hallgatók 45 százaléka pedagógusképzésre, 25 százalékuk valamelyik sporttudományi képzésre jutott be. A két szombathelyi karon a Nyugat-magyarországi Egyetemre felvettek 25 százaléka ül majd iskolapadba ősszel.

A bejutási pontszámok meglehetősen alacsonyak, többségük a minimális 260 pont körüli (legfeljebb 500 pontot lehet szerezni). Ennek oka – egyszerűsítve – az, hogy a költségtérítéses hallgatóknak is maradjon hely, hogy velük beteljenek azok a keretszámok, amelyekkel az intézmény gazdálkodhat. Ezzel a módszerrel egyébként számos felsőoktatási intézmény élt, vagyis nem szombathelyi specialitásról van szó.

A ponthatároknál beszédesebbek az egyes szakokra jelentkezők átlagpontszámai (anglisztika: 367, germanisztika: 340, képi ábrázolás: 396, történelem: 362, szlavisztika: 370, biológia: 313, matematika: 366). A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar átlagpontszáma 382, a Természettudományi Karé 322. Ezek azt bizonyítják, hogy a szakokon nem gyenge teljesítményű hallgatók tanulnak majd.

Az intézmény az összes képzésén hirdet pótfelvételit. Jelentkezni augusztus 12-ig csak a felvi.hu oldalon lehet – a részletekről ott tájékozódhatnak a továbbtanulni szándékozók. A SEK július 28-től hétköznaponként 9 és 13 óra között az A–épület földszintjén várja a pótfelvételi iránt érdeklődőket, augusztus 6-án 11 órától pedig nyílt napot tart a C–épület aulájában.

.