Fény és végtelen nesztelenség

2016.12.24. 12:50

Szenkovits Péter írása.

„Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.”

 /Babits Mihály: Karácsonyi ének/

„Soha nem tudjuk, mit akar mondani rajtunk át az Isten.” (Márai Sándor) Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennénk felelősek szavainkért, tetteinkért, mindazért, amit e földi létezés során leteszünk arra a bizonyos – közös – asztalra; ne csak és kizárólag földöntúli sugallatot, erőt (akaratot?) tulajdonítsunk annak, ha valami esetleg mégsem úgy sikerül, mint ahogyan azt elképzeljük, eltervezzük, megvalósítjuk (mert egyszerűen „csak” elrontjuk) s a felelősség(ünk)et ne hárítsuk át magasabb szférák felé.

Mégis azt (is) érezzük valamiképpen, egészen megfoghatatlan - megfogalmazhatatlan – módon, hogy nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk magunkra hagy(at)va.

Karácsony tájékán ez az érzés újra és újra megerősödik bennünk. Hiszen nemzedékek tagjai úgymond kézről kézre adják, adhatják a Jézuskát évről évre. Kapjuk, belénk költöztetik, mert – egyébként is – annyira, de annyira vágyunk rá. Elidőzik bennünk hosszabb-rövidebb ideig (megint Márai segítségét kérem: „Az életet nem lehet időre mérni.”), aztán igyekszünk továbbadni, továbbvinni, amennyire csak tudjuk, amennyit csak lehet belőle. Minél többet – többször – sikerül, annyival több marad bennünk, nekünk.

Hát, nem ezért vagyunk?

Az angyaloknak ilyentájt még jobban kinyitjuk belsőnket; a tündérek, a jó(tét) lelkek súgásait fogékonyabban veszik adaptereink; vagy csak azért, mert már advent kezdetekor átállítottuk azokat… (Aztán utóbb vissza mindent, nem ér - megint - a nevem?)

Ha csak és kizárólag egyetlenegy szót szabadna említenem (persze semmiféle kényszerűség sem diktálja ezt, de, ha mégis…) a szeretetünnep kapcsán, akkor az: a fény. Ebben a nagy-nagy télvízi sötétségben még a legpicurkább csillámlásnak is mennyire, de mennyire lehet örülni! Megvilágítás, megvilágosítás. Megvilágosodás. (A jó Márai ismét közbeszól: „Gyertyafénynél messzire is lehet látni”.)

S aztán jöhet - mert talán ebből következik – minden más: gyöngédség, ragaszkodás, odaadás, kegyelem… Illatok, ízek, időutazás (vissza a gyerekkorba - is), más dimenziókba távozott szeretteink megidézése.

Béke és áldás.

Összekapaszkodás a végtelen nesztelenséggel. Háborítatlansággal.

A csönd hatalma. S ha már lúd (pulyka, hal, káposzta…), legyen (jó) kövér, azaz függelékként újfent Márai Sándor: „Az irodalomban, mint az életben, csak a ’hallgatás’ őszinte”.  

Szenkovits Péter - teremtuccse.blogspot.hu

 

                                                                                                   

                                                                                                                                                                                                                       

.