Folyik a szombathelyi szórakozóhelyek vizsgálata: eddig minden rendben

2011.02.08. 19:21

Magyarország már csak olyan hely, hogy akkor kapkodunk az esernyő után, mikor már megáztunk.

Szele Györgyi, Puskás Tivadar és Grünwald Stefánia, az Agora igazgatója

Ettől függetlenül persze nem baj, ha néha megnézik, helyén vannak-e az esernyők. Puskás Tivadar polgármester szerint igen.

 

Eső után

Csak játszunk el a gondolattal! Jövő hónapban valaki meghal Magyarországon plutónium mérgezésben. Kiderül, hogy minden városban van három plutónium-lerakat. Még az oroszok hagyták itt őket az utcasarkokon, ők jók a plutóniumban is, meg az otthagyásban is. Eddig is tudtunk a lerakatokról, csak nem foglalkoztunk velük, mert látszólag nem volt velük baj. Nem voltak zajosak, nem kértek fizetésemelést és nem kellett költeni rájuk.

De most, hogy megtörtént a baj, feltárjuk a gondokat, a lerakatokról leverjük a rozsdás lakatokat és minden egyes plutónium atomot összegyűjtünk, leltározunk és jegyzőkönyvet készítünk róluk.

A fenti eszmefuttatás persze csak feltételezés. Mindössze azt akarja szemléltetni, hogy eddig is csak az nem tudott a fiatalok szórakozási szokásairól és ennek gyakorlati megvalósulásáról, aki nem akart. És – ahogy a West Balkán megmutatta - gyakorlatilag senki nem akart.

A magyar éghajlati szokások már csak olyanok, hogy dráma kell ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, akkor is csak utólag, legyen az buszbaleset, augusztus 20-a vagy diszktóragédia.

A következő dráma – amely minden bizonnyal már itt lapul valahol - majd rámutat arra, hogy mit kerülgettünk olyan sokáig.

A sportházban

Az ominózus West Balkán-tragédia után Szombathelyen Puskás Tivadar polgármester elrendelte, hogy vizsgálják át a városban a tömegrendezvényekre alkalmas éjszakai szórakozóhelyek biztonságát.

A bizottság
A vizsgálóbizottság

Az ellenőrzések el is indultak, és ennek eredményeiről kedden a sportházban – az ottani helyszíni szemle kapcsán - számolt be a polgármester és Szele Györgyi, a Szombathelyi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály vezetője.

Puskás Tivadar elmondta: a két hullámú ellenőrzés első részén vannak túl, mikor is a hatóságok megnézték a helyszíneket, hogy azok mennyire tartják be a törvényi előírásokat.

A tapasztalatok jórészt pozitívak. Egyrészt azért, mert a szombathelyi szórakozóhelyek tulajdonosai megértően és segítőkészen álltak a kérdéshez, másrészt mert a hatóságok csak kisebb, korrigálható hibákat találtak.

A második hullámban a hatóságok majd „élesben”, azaz működés közben fogják megszemlélni az érintett szórakozóhelyeket.

Szele Györgyi hangsúlyozta: az ellenőrzések során talált hibák „közelében sem voltak” a West Balkánban található állapotoknak.

Szele Györgyi, Puskás Tivadar és Grünwald Stefánia, az Agora igazgatója
Szele Györgyi, Puskás Tivadar és Grünwald Stefánia, az Agora igazgatója

A vizsgálatok az épületek jellegén – lépcsőszélesség, nyílászárók stb. – kívül nézték a befogadóképességet, a szabályok meglétét, azok oktatását, az egészségügyi feltételeket és minden mást, ami a józan ész alapján felmerülhet.

Lapunk kérdésére az osztályvezető elmondta: eddig is történtek folyamatos ellenőrzések, például a tűzvédelmi hatóság részéről. A mostanihoz hasonló együttes vizsgálatok is zajlottak már, de ezek jóval ritkábbak voltak.


Benyújtotta a belügyminiszter a tűzvédelmi törvény módosítását

Pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a belügyminiszter a kormány nevében a West Balkán szórakozóhelyen történt, három fiatal lány halálát követelő tragédia kapcsán javasolt első törvénymódosítást.

A parlament honlapján olvasható javaslat a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló, illetve az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvények módosítását kezdeményezi.

A tervezet szerint ezentúl a tűzvédelmi helyzetre kiható minden olyan tevékenységet, amely a létesítmény, az építmény, a helyiség vagy a szabadtér tűzveszélyességi osztályba sorolásának megváltoztatását teszi szükségessé, valamint a raktározás, termelés kapacitásának 15 százalékos növelését eredményezi, a tevékenység megkezdése előtt legalább tizenöt nappal a kezdeményező köteles bejelenteni a tűzvédelmi hatóságnál.

A másik változás, hogy a tűzvédelmi bírságok esetében késedelmi pótlékot vezetnek be, a mindenkori jegybanki alapkamathoz igazítva, ezt pedig adók formájában lehet majd behajtani.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány több kormányrendelet- és törvénymódosítást tervez a West Balkánban történtekhez hasonló tragédiák elkerülése érdekében. (MTI)
 

 

.