A kislány, aki örökké élhet

2015.04.19. 10:38

A kislány, aki örökké élhet

A kislány fotóját a szülők bocsátották a sajtó rendelkezésére


Érzelmi és gondolati szempontból is felkavaró írást közöl a Vice.com médiabirodalom Motherboard nevű tudományos melléklete.

A terjedelmes írás a bangkoki Matheryn Naovaratpong történetét meséli el.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2014. április 19-én kezdődött minden. A kétéves kislány, akit szülei csak Einznek szólítottak, egyik reggel nem ébredt fel. A kórházban kiderült, hogy ependymoblastomáról, az agydaganatok egyik igen súlyos változatáról van szó, borzasztóan rossz kilátásokkal.

A szülők mégis  döntöttek, vállalják a háborút a rák ellen. 12 agyműtét, 20-20 sugár- és kemoterápia következett, miközben Einz elvesztette bal agyféltekének 80 százalékát.

A szülők eközben folyamatos érzelmi hullámvasúton ültek, ugyanis volt idő, amikor felcsillant a remény, hogy aztán ismét minden elsötétedjen.

Ez év elején – miután a gyermek arca és izmai is lebénultak - megszületett a döntés: elengedik a kislányt és lekapcsolják a gépekről. Végleges búcsút mondtak neki.

Illetve a búcsú – és most jön a csavar - nem is biztos, hogy végleges.

Matheryn Naovaratpong ugyanis a legfiatalabb személy, akit lefagyasztottak, abban a reményben, hogy egyszer talán majd a tudomány meg tudja oldani a problémáját, és valahogy vissza lehet hozni az életbe.

Az USA-ban már több cég is foglalkozik ezzel a vitatott szolgáltatással, a szülők a legismertebbet, az Alcort választották.

Az írás a technikai részletekre is kitér. Ezek szerint kétféle fagyasztás létezik: vagy az egész testet, vagy csak az agyat fagyasztják le. (Einz esetében az utóbbit választották.)

Alcor

Ilyen tárolóban várja Einz a feltámadást


A teljes test lefagyasztása kb. 60 millió forintnak megfelelő összegbe kerül, míg az agy „csak” 24 millióba. Ehhez képest az éves 230 ezer forintnak megfelelő költség már szinte csekélység. Igaz, ha ezt beszorozzuk ötvennel, százzal, vagy ki tudja mennyivel, akkor ez sem kevés.

Azt a cég vezetője is elismeri, hogy egyelőre nem tudni biztosan, hogy a közeli vagy távoli jövőben hogyan lehet életre kelteni ezeket a testeket, de most úgy gondolják, hogy a klónozás mellett a már most ígéretes eredményeket felmutató 3D-s nyomtatás jöhet szóba. Ezzel lehet majd a hiányzó vagy hibás testrészeket pótolni.

Vagy valami egésszel mással, amiről egyelőre még nem tudunk.

A cikk után a kommentelők véleménye érthetően nagyon megoszlik. Vannak, akik szerint az egésznek semmi értelme, csak egy jól kitalált üzleti vállalkozás, mások szerint természetes, hogy az emberek élni szeretnének a reménnyel. Megint mások fontos tudományos kísérletnek tartják az Alcor szolgáltatását; amely iránt mellesleg egyre nagyobb az érdeklődés, azt mondják, az új generáció már jóval nyitottabb az új technológiákra.

Minenesetre egy arizonai teremben mínusz kétszáz fokon Einz már 132 sorstársa társaságában várja a feltámadást.

Ha ez megtörténne, a kislány nem lesz egyedül. A szülők ugyanis haláluk után szintén lefagyasztatják majd magukat.

Innen: Motherboard.vice.com

.