Három hír Bécsből: metrófelújítás, egykerekű villanybicikli, kísérlet a Mariahilfer Strassén

2013.08.25. 12:56

Mind a három hír a közlekedéssel kapcsolatos.

Bécs, új Mariahilfer Strasse



Egykerekű villanybicikli az új divat Bécsben

Új divat hódít a bécsi járdákon: az egykerekű villanybicikli. Az új közlekedési alkalmatosság úgy néz ki, mintha egy vastagabb keréktárcsára pedálokat szereltek volna, irányítani pedig az alsó lábszárral kell. Fékezni a sarok, elindítani a lábfej lenyomásával lehet.

A city-wheelre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a gördeszkára –  vagyis csak járdán és gyalogúton lehet használni – noha akár 16 km/h-ás sebességre is képes. Egy feltöltéssel akár 20 kilométert is meg lehet tenni vele, „padlógáznál” pedig két órát bír az akku. A teljesen hagyományos módon tölthető elektromos egykerekűnek jelenleg két modellje kapható Bécsben 1450 illetve 1899 euróért.

Egykerekű elektromos kerékpár
Fotó: city-wheel.at


A city-wheel használata igényel ugyan egy kis gyakorlást, de a jó egyensúlyérzékkel megáldottak kétszer fél óra után már nyeregbe is pattanhatnak, a bizonytalanok pedig pótkerekekkel is felszerelhetik. Főleg a leszállás igényel némi jártasságot, mert a szerkezet néhány métert még tovább gurul, ha leugranak róla, majd tesz egy kanyart és eldől.

A villany-egykerekűt bármilyen időjárásnál és mindenféle talajon lehet használni, az ügyesebbek pedig akrobatikus mutatványokra és lépcsőzésre is képesek vele. A bukósisak és a térdvédő viszont nem árt. (Compress)

Nagyszabású metrófelújítás

Jövőre kezdődik és 2020-ig tart a bécsi metró történetének legnagyobb felújítási munkája, a Hütteldorf és Heiligenstadt között közlekedő U4 metróvonal modernizálása. A város és a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien által finanszírozott 335 millió eurós beruházás során kicserélik a vasúti biztosítóberendezéseket, új vágánykapcsolatokat alakítanak ki valamint egyes szakaszokon felújítják a síneket és az ágyazatot, továbbá megújul néhány állomás és az alagutak födéme is.

Bécsi metró
Fotó: Wiener Linien/Helmer


A Schönbrunni Kastélyt és az Állatkertet is érintő metróvonalon jövő tavasszal kezdődő munkák 2014-ben még nem lesznek hatással az U4 működésére, de 2016 és 2017 nyarán a metróvonal részleges lezárásával kell számolniuk az utasoknak. Ekkor cserélik ugyanis a síneket és az ágyazatot. Ezt követően – 2018 és 2020 között – már csak olyan munkákat végeznek, amelyek nem befolyásolják a szerelvények közlekedését.

A felújítást követően sokkal pontosabb és kényelmesebb lehet a metróvonal, ugyanis az új vágánykapcsolatok révén – akárcsak a többi vonal esetében – egyszerűen kikerülhetik azt a szakaszt, ahol kisebb műszaki hiba okoz zavart. Hütteldorf és Hietzing között erre eddig egyáltalán nem volt lehetőség, így itt a legkisebb zavar is komoly fennakadást okozott a metróközlekedésben.  (Compress)

Autós, gyalogos és kerékpáros osztozik az úttesten a Mariahilfer Strassén

Különleges forgalomcsökkentett övezeteket alakítottak ki a bécsi Mariahilfer Strassén. A híres bevásárlóutca nagy részén ezután autósok, gyalogosok és a kétkerekű járművel közlekedők osztoznak egymással az úttest használatán.

    A két, úgynevezett "találkozási övezetben" az autósok, a gyalogosok és a kerékpárosok néhány napja a közlekedés egyenrangú résztvevőiként használhatják az úttestet. A megengedett legnagyobb sebesség húsz kilométer óránként. Jórészt megszüntették a keresztirányú autóforgalmat és a parkolási lehetőséget is a Mariahilfer Strassén.

    A bevásárlóutca középső szakaszát teljesen átadták a gyalogosoknak.

    A két találkozási övezetben az autósok nem akadályozhatják és nem veszélyeztethetik a gyalogosokat az úttest használata közben, ugyanakkor a gyalogosoktól is elvárják, hogy ne akadályozzák önkényesen az autósokat - fejtette ki Leopold Bubak, a bécsi önkormányzat közlekedés-igazgatási osztályvezetője az APA osztrák hírügynökségnek. A koncepció célja a közlekedés résztvevőinek "egymás mellett élését" megvalósítani, "a gyalogosok bizonyos mértékű előnyben részesítése mellett".

Bécs, új Mariahilfer Strasse
Fotó: orf.at


    A baloldali-zöld városvezetés eredeti tervei szerint az utcát teljes egészében sétálóutcává alakították volna át, a kereskedők érdekvédelmi szervezete és a bécsi ellenzék azonban ezt hevesen elutasította.

    A "találkozási övezetek" újdonságot jelentenek Ausztriában és nem kevés vita kísérte a bevezetésüket. Sokan attól tartanak, hogy azok nagy konfliktusforrást rejtenek magukban. A városvezetés svájci példákra hivatkozott és azzal érvelt, hogy az úttestet eddig gyakorta piros lámpánál átszelő vagy nem a gyalogátkelőket használó gyalogosok több veszélyt jelentenek. Ha több a bizonytalanság, több a konfliktus is - jelentette ki Bubak nemzetközi tapasztalatokra utalva.

    Az új közlekedési rendet a tervek szerint néhány hónapon keresztül tesztelik, azután helyi népszavazást tartanak az eredményről. (MTI)
 

.