Hatályon kívül helyezték a gyanúsítást Gyebrovszki János ügyében

2011.05.04. 19:53

"Haladéktalan bocsánatkérésre szólítjuk fel a történtek miatt Puskás Tivadar polgármester" - mondta Czeglédy Csaba.

A Vas Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a gyanúsítást Gyebrovszki János szombathelyi szocialista képviselő ügyében, megállapítva azt is, hogy a képviselő nem követett el sikkasztást, sem pedig más bűncselekményt - jelentette be Czeglédy Csaba, a képviselő ügyvédje, az MSZP-SZTKE közgyűlési frakciójának vezetője szerdán rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Gyebrovszki Jánost (képünkön) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel, közte sikkasztással gyanúsította a rendőrség. A képviselő nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panasszal élt, amelynek helyt adott az ügyészség.

A Nyugat.hu korábbi híradása szerint a képviselőn névtelen feljelentő keresett egy használt számítógépet, egy nyomtatót és egy telefont, amelyeket állítólag korábban ő használt. A meg nem térített kár 80 ezer forint.

A főügyészség határozata szerint: "Gyebrovszki János azon magatartása önmagában, hogy a gyanúsítás tárgyát képező tárgyakat munkaviszonyának megszűnése után tovább használta és azt csak késedelmesen adta vissza nem meríti ki a sikkasztás, sem más bűncselekmény törvényi tényállását".

Az ügyészség határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs - szögezte le a dokumentum rendelkező részében a határozatot aláíró ügyész.

Czeglédy Csaba sajtótájékoztatóján kijelentette: az utóbbi heteken a városi közgyűlésben az üggyel kapcsolatban méltatlan "színjáték" zajlott, amelynek során Gyebrovszki Jánost megfosztották a közbeszerzési bizottság elnöki posztjától.

"Haladéktalan bocsánatkérésre szólítjuk fel a történtek miatt Puskás Tivadar polgármestert és a Fidesz frakcióját a közgyűlés pedig májusi ülésén vita nélkül hozzon döntést arról, hogy visszahelyezi őt bizottsági elnöki pozíciójába" - fogalmazott.

A Fidesz közgyűlési frakciójának képviselői egy áprilisi sajtótájékoztatón azt kifogásolták, hogy a szocialista képviselő a rendőrségen nem tett vallomást, nem tárta a nyomozóhatóság elé ártatlanságának bizonyítékait. Takátsné Tenki Mária (Fidesz) városi tanácsnok, aki jogász végzettségű és ügyvédként is dolgozik, akkor hangsúlyozta: természetesen Gyebrovszki Jánosnak is joga van arra, hogy gyanúsítottként megtagadja a vallomástételt, mint ahogy megilleti őt az ártatlanság vélelmének joga is, de szerintük etikai alapon, politikusként mindent el kellett volna követnie azért, hogy a "gyanú árnyéka se érinthesse". Mivel ezt nem tette meg, szerintük érdemtelenné vált a közbeszerzési bizottság vezetésére. "Nem engedhetjük meg, hogy a szombathelyi polgárok által befizetett közpénzek közelében olyan személy legyen, akit korábban állami cégnél történt sikkasztás szándékos bűncselekményével gyanúsítanak" - mondta.

Gyebrovszki János a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a politikus legnagyobb és legfontosabb erénye a becsülete. Nem lehet ugyanis hitelt érdemlően emberekkel úgy együttműködni, a problémáikkal foglalkozni, ha a politikus nem hiteles.

"Én ezt a hitelemet szeretném megtartani a továbbiakban is, szeretném egyéni képviselői munkámat hitelesen folytatni, azt pedig mélységesen sajnálom, hogy a Fidesz közgyűlési frakciója elsősorban egzisztenciális ügyekkel (...) ellenfeleinek ellehetetlenítésével próbál előnyt szerezni magának a politikai rivalizálásban" - fűzte hozzá.

A képviselő szólt arról is, megdöbbentették Takátsné Tenki Mária képviselőtársának az ügy kapcsán tett kijelentései. Gyebrovszki véleménye szerint az ügyvédként is dolgozó képviselő azzal, hogy nyilatkozataiban jelentősen összekeverte politikai és jogi álláspontját, vétett az ügyvédi etika ellen, ezért ellene eljárást kezdeményez a kamaránál.

A képviselő jelezte azt is: az áprilisi közgyűlés vágatlan hanganyaga alapján más jogi lépéseket is fontolgat.

Czeglédy Csaba hozzáfűzte: saját ügyvédi szereplése kapcsán - amely miatt bírálatok érték - szintén etikai vizsgálatot kért önmaga ellen. Hozzátette: nézete szerint egy gyors bocsánatkéréssel sok mindent el lehetne intézni.

Korábban:

Sikkasztással gyanúsítottak meg egy szombathelyi városi képviselőt
 

.