2017.03.03
Nem viselte meg, hogy igazgatói pályázata nem kapott többséget a szombathelyi közgyűlés ülésén, újra benyújtja a pályázat a Weöres Sándor Színház ügyvezetői állására - mondta Jordán Tamás pénteken az MTI-nek.
2017.03.02
A tervezett mérések helye és ideje.
2017.03.02
A költségvetés bevételi és kiadási főösszegét 30 milliárd 444 millió forintban állapították meg. A működési bevételek 16 milliárd forintot, a működési kiadások pedig 14,8 milliárd forintot tesznek ki, tehát a büdzsé 1,19 milliárd forint működési többletet tartalmaz, amit fejlesztésekre fordíthatnak.
2017.03.02
Családi ház garázsa, féltetős melléképülete, a benne tárolt személygépkocsi, alkatrészek és kenőanyagok égtek Szombathelyen a Munkácsy Mihály utcában szerda este - adta hírül honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön délelőtt.
2017.03.02
Az alkoholszonda mindegyik esetben negatív értéket mutatott.
2017.03.03
Pénteken ugyanis ünnepélyes keretek között megtartották a február elsejével integrálódott Savaria Egyetemi Központ (SEK) és az ELTE "kézfogóját" a vasi megyeszékhelyen.
2017.03.02
Szimpatizánsok Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatója mellett tüntettek a szombathelyi városháza előtt csütörtökön. A városházán pedig nem kapott többséget Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatójának kinevezése a csütörtökön a szombathelyi közgyűlésben, ezért harminc napon belül új pályázatot írnak ki a teátrum ügyvezetői állására.
2017.03.02
Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft. Lenti polgármestere elmondta: a cég tavaly nyáron még bővíteni akart, februárban azonban a gyártás kitelepítéséről döntött.
2017.03.02
Elfajult egy szóváltás.
2017.03.02
Több mint százmillió forintot fordítanak a horgászturizmus fejlesztésére Vas megyében a következő egy évben - tájékoztatta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke az MTI-t.