Vita a szombathelyi holokauszt-emlékmű körül

2014.04.25. 17:06

Emlékhelyet alakítanak ki a Bejczy utcában, a volt szombathelyi gettó egykori bejáratánál.

A szombathelyi önkormányzat és a Szombathelyi Zsidó Hitközség július hatodikán közösen emlékezik meg a Holokauszt áldozatairól, emlékhelyet avatnak a volt szombathely gettó egykori bejáratánál - mondta Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere az MTI érdeklődésére.

    Az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén fogadta el azt a határozatot, amelynek alapján a város 6,3 millió forintot biztosít költségvetéséből egy emlékmű felállítására a hajdani gettó volt bejáratánál, ezzel kívánnak méltó módon megemlékezni a vészkorszak hetvenedik évfordulóján a holokauszt magyar áldozatairól, köztük a város zsidó polgárairól.

A Bejczy utcába tervezett emlékmű az alábbi feliratot tartalmazná:

Itt állt 1944. május 9-től június 29-ig a gettó bejárata.

Az emlékművet Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata zsidó polgárai emlékére állította a vészkorszak 70. évfordulóján. 2014.


    A határozat ellen szavazott az MSZP-SZTKE közgyűlési frakciója, melynek tagjai kifogásolták, hogy az emlékmű terveit nem ismerhették meg időben, a városvezetés anélkül döntött Veres Gábor helyi szobrászművész megbízása mellett, hogy a műalkotással kapcsolatban ötletpályázatot írhattak volna ki, illetve a konkrét terveket a közgyűlés elé tárták volna.


    Czeglédy Csaba, a közgyűlés szocialista frakcióvezetője az MTI-nek úgy fogalmazott, az évforduló dátuma ismert volt, a városvezetésnek lett volna alkalma, hogy körültekintőbben hozzon döntést. Hangsúlyozta, nem az emlékű állításával, nem is az érintett művész személyével, hanem a döntéshozatal módjával nem értettek egyet. Emlékeztetett arra, hogy létezik egy zsűrizett terv, amelyet szavai szerint az előző ciklusban a jelenlegi kormányzó pártok ellenállása miatt nem fogadott el a közgyűlés.


    Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke elmondta: folyamatosan egyeztetnek az önkormányzat vezetésével, ismerik a művész elképzeléseit, szavai szerint most azt a tervet fogadták el, amit ők is támogattak.


    A hitközség elnöke hozzátette: amikor csatlakozva a Mazsihisz felhívásához, lemondtak a Civil Pályázati Alapból elnyert támogatásról és úgy döntöttek, hogy távol maradnak a holokauszt-emlékév kormányzati programjától, már akkor egyértelművé tették, hogy az emlékév rendezvényeit Szombathelyen megtartják és részt vesznek az önkormányzat által szervezett megemlékezéseken is.

.