Hoppá! - Mégis a vásárló volt a rabló Kőszegen?

2013.01.16. 13:10

A rendőrség most azt feltételezi, az utolsó vásárló volt a Gyöngy presszó rablója. Fotó és videó van róla.

Kőszegi rabló

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat rablás bűntett kísérlete elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2013. január 02-án 20.00 óra és 20.16 óra közötti időben bementek Kőszegen, a Lékai utcai pavilonsoron található „Gyöngy” presszóba és az ott dolgozó eladót, feltehetően fegyverrel fenyegetve, a bevétel átadására szólították fel. Az alkalmazott azonban ennek nem tett eleget, ezért az elkövetők elmenekültek.

Kőszegi rabló


A bűncselekmény elkövetésekor a két személy az arcát maszkkal takarta el, fejükön kapucnit viseltek. Mindketten vékony, átlagos testalkatúak és 170-175 cm magasak voltak. A rabláshoz használt eszköz kis méretű és sötét színű volt.

A nyomozás eddigi adatai szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a presszóban a rablást megelőzően az utolsó vásárló, korábban szemtanúként keresett férfi az elkövetők egyike lehet, ezért a nyomozás érdekében várjuk azon személyek jelentkezését, akik a mellékelt képen, illetve videofelvételen látható személyt felismerik!



A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számít továbbá azok jelentkezésére is, akik a személyleírás, illetve egyéb adatok alapján bármilyen információval rendelkeznek a keresett személyekkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban.

Jelentkezni munkaidőben a 06/94/521-102-es telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 107-es segélyhívó-számon lehet.


Fotó és videó: Vas megyei rendőrség
.