Heti horoszkóp 2021. május 17. – május 23. – Megadni, ami jár testnek és léleknek

Horoszkóp minden hétre

Horoszkóp

2021.05.15. 16:00

Nyilas – heti horoszkóp

A hét első felében fokozott igényed lehet a megfelelő társaságra és a minőségi emberi kapcsolatokra. Közben elképzelhető, hogy valaki egy elköteleződést szeretne kicsikarni belőled, ami intsen óvatosságra. Lehet ugyanis, hogy az illetővel a közeljövőben kissé bonyolultan alakul majd a kapcsolatod és utólag megbánhatsz egy elhamarkodott ígéretet.

A hét második felében viszont ki kellene eresztened a gőzt és egy kicsit foglalkoznod kellene a pihenéssel, rekreációval is. Bár rád jellemző, hogy a pihenés szinte felér egy lelkiismeret furdalással, most ezt nem szabad így érezned, hiszen egy igen sikeres időszakot tudhatsz magadénak mind a munkádban, mind pedig a magánéletedben. Mindezt pedig tudja az is, aki a legközelebb áll a szívedhez. >>> Négy csillagjegy, mely pozitívan gondolkodik

Bak – heti horoszkóp

A hét első felében megint gazdagabb lehetsz egy tapasztalattal és szegényebb egy illúzióval, valakivel kapcsolatban. Lásd hát be, hogy vannak emberek, akik soha az életben nem tudnak és talán nem is akarnak igazán megváltozni. Az egyetlen, amit megtehetsz, hogy minél nagyobb ívben elkerülöd őket, nehogy megfertőzzenek mindent körülötted.

A hét második felét magabiztosan és öntudatosan kezded így ez egy ideális időszak lehet arra, hogy akár nagyobb változtatásokat tegyél az életedben. Ha a munkahelyeden, vagy a magánéletedben változtatnál, azt most kezdd el, mert később esetleg elbizonytalanodhatsz. Ha valaki az utadba próbálna állni, most nem sok esélye van veled szemben. >>> Négy csillagjegy, mely pozitívan gondolkodik

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.