Négy csillagjegy, mely gyakran magának való

Horoszkóp minden napra

Horoszkóp

2021.06.13. 16:00

Vannak született társasági lények és vannak, akik másképpen gondolkodnak ezekről a dolgokról. Ők azok, akiket néhányan furcsának gondolnak, pedig valójában egyszerűen csak eltérnek az átlagtól.

Vannak, akik jobban érzik magukat egyedül, vagy legalábbis ismerős körülmények és ismerős emberek között és nem szeretik a váratlan helyzeteket, a meglepetéseket és egy új közegbe kerülve eleinte visszahúzódóbbak az átlagnál, vagy nem úgy viselkednek, ahogyan azt elvárnák tőlük.

Ez néha párosulhat félénkséggel, nyugtalansággal, máskor pedig mindössze arról van szó, hogy óvatosságból szeretik felmérni a terepet, mielőtt elárulnának magukról bármit.

Van négy olyan csillagjegy, mely szülöttei közül gyakrabban fordulnak elő azok, akik egy közegben nem úgy viselkednek, mint az átlag. Lássuk, hogy kik ők!

Bika

A Bika nem adja könnyen magát, ha idegen környezetbe, vagy váratlan szituációba kerül. Ilyenkor távolságtartó, hallgatag és gyakran fordul elő körülötte az a bizonyos kínos csend. Természetesen, ha már kiismerte magát az új szituációban, akkor feloldódik, de soha ne feledd, hogy nála az első benyomás döntő jelentőségű.

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.