Horoszkóp percek - 4 csillagjegy, mely könnyen feladja a harcot

Horoszkóp minden napra

HoroszKópé

2021.07.06. 18:00

Rák

A Rák alapvetően érzelemvezérelt típus. Érzékenyen közelít szinte mindenhez és hajlamos néha arra is, hogy egy kicsit túlgondolja a dolgokat. Ha pedig mindez azzal párosul, hogy egy rossz forgatókönyvet hoz létre a saját fejében a dolgok kimenetelét illetően, már kész is az indok arra, hogy otthagyjon mindent. Amint eltűnik belőle a motiváció, az ügy számára halálra van ítélve. >>> 4 csillagjegy, mely nem akar felnőni

Mérleg

A Mérleg időnként hajlamos arra, hogy a dolgokat kevésbé vegye komolyan, mint azt kellene. Ráadásul az is előfordul vele, hogy ha a dolgok elkezdenek másképpen alakulni, mint ahogyan eltervezte, elmegy a kedve az egésztől. Ilyenkor hajlamos a rövidebb, egyszerűbb utat választani a küzdelmesebb, kanyargósabb helyett. >>> 4 csillagjegy, mely nem akar felnőni

Halak

A Halak rendkívül tehetséges, kreatív lélek, mely ráadásul gyakran művészi hajlamokkal van megáldva, ugyanakkor hajlamos a pesszimizmusra is. Ha a dolgok körülötte nem haladnak a maguk útján, néha azt gondolja, nincs értelme erőlködni velük. Ilyenkor gyakran fogalmazódik meg benne a gondolat: hagyni kellene az egészet a csudába. >>> 4 csillagjegy, mely nem akar felnőni

.