Horoszkóp percek - 4 csillagjegy, melynek nem fontos a házasság

Horoszkóp minden napra

HoroszKópé

2021.09.01. 16:00

Skorpió

A Skorpió veszte gyakran az, hogy nem képes egyértelműen elmondani másoknak, hogy mit érez. Jelzéseket ugyan ad, de a világos beszéd ezen a területen nem erős oldala. Ha pedig valaki házasságra adja a fejét, bizony nem nagyon lehet elkerülni a nyílt színvallást. Ha előbb nem, a pap a szertartás során mindenképpen rákérdez majd. Akkor pedig már késő szégyenlősködni.

Nyilas

A Nyilas szabad és könnyed szellemével gyakran nehezen lehet összeegyeztetni a házasság komoly és felelősségteljes intézményét. Egy ilyen kapcsolat ugyanis már nem csupa lazaság, móka és kacagás. És mivel ő gyakran gondolja, hogy mindez bajjal és felelősséggel jár, tart tőle, gyakran annyira, hogy ha teheti, még a témát is messziről elkerüli.

Halak

A Halak jegyében születettek gyakran élnek egyedül, mivel bonyolult jellemüket, egyedi gondolkodásmódjukat csak kevesen értik meg igazán. Ráadásul az elvárásaik is igen magasak tudnak lenni és eleve hajlamosak azt gondolni, hogy ezeknek majd úgysem felel meg senki. Persze az élet erre is gyakran rácáfol, ahogy mindenre. Olyankor pedig belőlük válik a leghűségesebb és legodaadóbb társ végül.

.