Ilyen időjárás várható május utolsó napján.
Baranya és Somogy vármegyében pénteken hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, az ország többi részére zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ott elsősorban a villámlás jelent veszélyforrást, emellett eseteként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Az előrejelzés szerint péntekre virradóra délnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, amelynek előterében, illetve a csapadékzónába ágyazva zivatarokra kell számítani, környezetükben - kiemelten a Dunától keletre - viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív, 15-25 milliméter közötti csapadékhullás is előfordulhat.
Átmeneti szünetet követően pénteken a késő délutáni óráktól egy hidegfronthoz kapcsolódóan újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, köztük heves zivatarok is, utóbbiakhoz viharos, óránkénti 70-90 kilométeres széllökés, jégeső és felhőszakadás is társulhat. Zivatarokra, intenzívebb zivatarokra - fokozatosan északkelet felé haladva - a késő esti órákban is számítani kell.
Pénteken hajnalban nyugat felől felhősödés kezdődik és napközben a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Hajnaltól előbb a nyugati és déli tájakon, majd napközben már másutt is, és akár több hullámban számíthatunk záporra, zivatarra, délnyugaton heves zivatar is lehet.
Pénteken nagy területen megélénkül a délies szél, zivatar környékén erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 29 fok között valószínű, nyugatról kelet, délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.