Ipkovich és Nemény nem zárnák be a Szent-Györgyi középiskolát

2011.04.08. 20:18

A két szocialista politikus szerint az egészségügyi képzés szombathelyi leépítése nagy hiba.

Ipkovich György és Nemény András

Ipkovich György és Nemény András pénteken egy sajtótájékoztató keretében foglalkozott azzal a lehetőséggel, mely szerint a szombathelyi oktatási rendszer átszervezése égisze alatt bezárnák a Szent-Györgyi Albert Középiskolát.

A két szocialista parlamenti képviselő több érvet is felhozott a bezárás ellen.

Ipkovich György szerint eleve nem szerencsés, hogy „messziről idehozott szakértőkkel” akarja a városvezetés megoldani a város oktatási rendszerének reformját.

Ipkovich György és Nemény András

A politikus a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy a mostani döntéshozók nem rendszerben gondolkodnak, nem veszik figyelembe például a város felsőoktatását. A pécsi tudományegyetem itteni tagozata ugyanis szerves egységet alkot a bezárni szándékozott Szent-Györgyivel, és tágabb összefüggésben a Markusovszky kórházzal.

Ipkovich úgy véli, Magyarországon most dől el, hogy melyik város lesz iskolaváros, és Szombathely számára mind az oktatás, mind az egészségügy kitörési pont (sic!) lehet.

Az egészségügy biztos megélhetést jelent, egyrészt Ausztria közelsége, másrészt a Fidesz programjában ígért ilyen jellegű fejlesztések miatt.

A képviselő szerint az egészségügyi oktatását nem leépíteni, hanem fejleszteni, színesíteni kellene Szombathelyen, és a bezárási terv annak fényében egyenesen „morbid”, hogy a város polgármestere orvos.

Nemény András szerint is „óriási hiba” lenne az iskola bezárása. Már csak azért is, mert különleges, személyiségközpontú intézményről van szó, ahol többek között drámapedagógiai és a mozgókép ismereteket oktatnak, nyitott személyiségű diákokat képeznek.

Többek között ez utóbbinak is köszönhető, hogy az iskola tanulói aláírásgyűjtésbe kezdtek a bezárás ellen.

Mára körülbelül 4000 tiltakozó aláírás gyűlt össze – hangzott el.

.