Ez itt a szombathelyi Dr. István Lajos körút

2015.04.18. 23:07

Az ismert professzorról a vérellátó előtti útszakaszt nevezték el.

A 2007-ben elhunyt István Lajos Szombathely egyik legismertebb tudósa volt, olyan gyógyító, akinek a szakmai körökön kívül is ismerték a nevét gyakorlatilag az egész országban, sőt azon kívül is.

Mint a címzetes egyetemi tanár, a Markusovszky kórház nyugalmazott vezető-főorvosa a legrangosabb hazai tudományos elismerésben, a Széchenyi-díjban is részesült, a hivatalos indoklás szerint „több évtizedes kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gyógyító, oktató és tudományos, valamint példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként; a Haemoglobin Savaria felfedezéséért”.

Mindemellett nevéhez fűződik az első hazai, kórházi koraszülött osztály, valamint a haematológiai osztály létrehozása. Megszervezte az Országos Véradó-szakbizottságot, amelynek 25 éven át elnöke volt. Közreműködött az önkéntes véradó- és vérellátó-hálózat kialakításában, ő ismerte fel az első hazai AIDS-beteget.

Ez itt a szombathelyi Dr. István Lajos körút

Ez lett a Dr. István Lajos körút. Jobb oldalán a vérállátó tömbje, baloldalt a Markusovszky kórház kerítése. A szombathelyi tudós szinte egész életét ezeken a helyszíneken töltötte.


Így hát nem meglepő, hogy miután számosan kezdeményezték a dolgot, a most csütörtöki közgyűlésen a képviselők félretették a politikát és a kicsinyes vitákat, és teljes egyetértésben úgy döntöttek, Szombathelyen legyen olyan közterület, amely az ő nevét viseli.

Így – némi földhivatali papírmunka után – Dr. István Lajos körút lesz a vérellátó épülettömb előtti szakasz, amit a Horváth Boldizsár körútból csípnek le. A névadó gyakorlatilag ezen a kis terülten töltötte munkás életének jó részét.

A gesztus kényelmetlenséget sem okoz senkinek, hiszen az adott útszakaszon nincsenek lakóházak, így senkinek nem kell lakcímkártyákat cserélnie és a közműszámlákat átiratnia. Az is igaz, így senki nem mondhatja el, hogy a Dr. István Lajos körúton lakik.

Ez itt a szombathelyi Dr. István Lajos körút

Ezt a táblát kell majd kicserélni.


Nem ez az első tisztelgés a híres szombathelyi professzor előtt.

2009-ben jelentették be az István Lajos Alapítvány indulását, és 2011-től István Lajos-díjakat is kiosztanak.

.