A Weöres Sándor Színház igazgatója interjút adott a nol.hu-nak.
A nol.hu cikkében a színházigazgató és a színész, de legfőképp az energiával teli Jordán Tamás szólal meg, nem sokkal 72. születésnapja után.
Az interjúban beszél a szombathelyi helyzetről is: „Nekem a Szombathelyen létrehozott, és általam vezetett színház kapcsán hét évvel ezelőtt az a kissé tán beképzelt ideám volt, hogy a színház segítségével megváltoztatom egy kicsit azt a mikrotársadalmat, amelybe belecsöppentem. Azt hittem gyorsabban megy, ám időközben rájöttem, évtizedek kellenek ehhez. De mit csináljak, hiszek benne, ez az én megveszekedett mániám.”
Fotó: nol.hu
És arról, hogy a színháznak az a feladata, hogy beszéljen az embernek „a hatalom és a nép viszonyáról, a hatalomvágyról, a kiszolgáltatottságról, félelmekről. Így a színház csak politikus lehet, mert a világban mindig léteznek ezek a bajok. A rendszerváltás előtt a hatalom tartott a színháztól, az értelmiségtől, a művészektől, a politikusok azt kívánták, hogy békességben legyenek velünk, ezért még az ellenzékinek tartott színházakat is nagyjából békén hagyták. Aztán megtörtént a rendszerváltás, a színház elveszítette azt a pozícióját, amiben addig volt, és az emberek sem vágytak már arra, hogy a színpadról olyanokat halljanak, amit addig máshol nem lehetett kimondani.”
Jordán Tamás szerint demokrácia van és szólásszabadság, de most a színház elvesztette a fontosságát, a hatalom azt csinál vele, amit akar.
Beszélt a nemrég bemutatott szombathelyi ősbemutatóról, a Vitéz Mihályról is.
„A Vitéz Mihály egy olyan pályázatra érkezett, amelyet 2013-ban, a színház névadójának, Weöres Sándornak századik születésnapjára hirdettünk. Egyetlen feltételünk volt, hogy Weöres Sándor Testamentum című írásának szellemében szülessen. 175 érvényes pályamű érkezett, és a zsűrinek Székely Csaba darabja tetszett legjobban, amelyben kicsit lerántja a leplet a románok által áhítatosan tisztelt Vitéz Mihályról, és bemutatja, hogy egy egyszerű senkiből hogyan lett egy nagyon nagy úr, aki visszaél a hatalmával, egymásnak ugrasztja az embereket. És ebben az esetben sem a darab tehet arról, ha áthallásos.
Ha itt nem lenne semmi baj, akkor látnánk egy XVI. századi történetet, csodálkoznánk rajta, aztán hazamennénk. De én azt sejtem, hogy ez a darab száz és még száz év múlva is áthallásos lesz. Akárki is ül majd a trónon. És, ha a jelenkori bajkeverők úgy érzik, hogy róluk szól egy-egy darab, azért nem a színmű a hibás.”
A teljes cikk itt olvasható.