Ezt a droglabort számolták fel a rendőrök (videóval)

2015.11.22. 09:51

Mint ismert - lapunk is beszámolt róla -, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve akkor fogták el K. Ottót pénteken este Hódmezővásárhely belvárosában, amikor mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

A 29 éves kecskeméti férfit a rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A felderítő osztály nyomozói a további adatgyűjtés eredményeként egy nagykőrösi tanyán elfogták P. Istvánt, aki a megalapozott gyanú szerint K. Ottó megbízásából állította elő a kábítószert, aki azután a vevőkhöz eljuttatta az anyagot.

A 30 éves férfi már hónapok óta üzemeltette a droglabort, ahol a rendőrök kábítószer előállításához szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le.

P. István beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett.

A nyomozási bírószombaton elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

.