Együttműködik Vas megyében a gazdasági élet, a tudomány és a civil szféra

2014.09.19. 11:22

A gazdaságfejlesztésért nem csak a termelő cégek tehetnek.

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megye legfontosabb nemzetközi hírű kutatóműhelye, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont és legrégebbi tudományos civil szervezete, a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület együttműködésének okairól és célkitűzéseiről tartottak a felek sajtótájékoztatót.

Balogh Károly Zsolt, a kamara főtitkára szerint a magyar vállalkozók magányos farkasként vannak jelen a piacon. Hiszen amíg a szomszédos Ausztriában számos olyan családi vállalkozás működik, amelyeket jelenlegi vezetői a nagy-, illetve a dédszülőktől örököltek, így az innováció szervesen épül az előző évtizedek munkájára, tapasztalataira, addig hazánkban csak a rendszerváltás után kezdett el kiépülni a vállalkozói kultúra.

Ebből következik, hogy a hazai vállalkozások nagy részét segíteniük kell a térségi szervezeteknek elemzésekkel, kutatásokkal, ötletekkel, innovációs javaslatokkal, háttér-infrastruktúrával annak érdekében, hogy mérséklődhessen a versenyhátrányuk.

Vas megyében ezért három régi, nagynevű kompetens intézmény fogott össze a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében.

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület két területen segíti az együttműködést. Egyrészt hagyományos nagyrendezvényeivel, másrészt a megyei fejlesztési stratégiák kiemelt területeinek fejlesztésével, népszerűsítésével.

Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont egyik fő célja a tudomány népszerűsítése, de a gazdasági szereplőknek lehetőséget tud adni a technológiák fejlesztésében, a kutatás-fejlesztés gazdaságban hasznosítható tevékenységeiben, hiszen közvetlen egyetemi, kutatói kapcsolatokkal rendelkezik.

A két nem gazdasági szervezet részvétele azért is fontos, mert olyan nonprofit, civil tevékenységeket is fel tudnak vállalni, amelyeket a profitorientált cégek nem.

.