Tavaly disznót vágtunk, jövőre birkát fogunk, az idén kecske került terítékre. Utána a bográcsba. Képes beszámoló csak erős idegzetűeknek…
Tavaly disznót vágtunk, jövőre birkát fogunk, az idén kecske került terítékre. Utána a bográcsba. Képes beszámoló csak erős idegzetűeknek…
Úgy alakult, hogy kedves ismerősöm kecskét tart. Kecskéket. Több előnye van ennek: kevesebbet kell füvet nyírni, lehet fejni vagy meg lehet enni. A három kecske közül Patrik volt a kiszemelt áldozat, lévén fiúkecske, aki időben, négy hónapos korában ivartalanítva lett, sorsa ugyanis már ekkor eldőlt: a fű fogytán, a kecskeállomány harmadolva lesz, Patrik lett a harmadik.
A kecskevágás nem tűnt egyszerű dolognak, bár a férjem azt mondta, ő simán elnyisszantja a torkát, „neeeem egy nagy dolog.” De azért rákészültünk. Ő a saját törzshelyén, én az enyémen, ezek után úgy tűnt, mi vagyunk egyedül, akik még nem vágtunk kecskét ebben a városban. A leghasznosabb tanács az volt, hogy a kecskét vágjuk kupán a két szarva közt, utána már sima ügy…
Előző nap megéleztük a késeket, bepakoltuk a fűrészt, kisbaltát, meg a nagykalapácsot és kivonultunk a másnapi kecskevágás helyszínére. Az ébresztőt reggel hat órára terveztük. Óráinkat egyeztettük, így mindenkié ötkor csörgött. (Az új időt kifelejtettük a számításból.)
Így reggel volt egy órám, hogy utánanézzek, hogyan kell főzni a kecskepörköltet. Három olyan megállapítást találtam (Bächernél), ami némiképp elgondolkodtatott: „Ezzel egy nap alatt végezni bajos. (…) A kecskét (…) belül is szőr borítja…. Ízre (…) a kecskehús valami rémes.” Na itt abba is hagytam a szakirodalomban való kutakodást, szerencsére éppen hat óra lett.
Ez után jött a neheze, a kecske becserkészése. Patrik – érezve vesztét – a karám leghátsó csücskébe osont, és valahányszor közelítettünk felé (már én nem, én csak navigáltam a két fiút), gyors bakugrásokkal kitért, a póráz elől. (Azért ebben benne lehetett, hogy a házigazdánk nagyon szerette ezt állatot, meg hát a férjem se egy nagy kaszaboló, de aki á-t mond, az vágja le a kecskét.) Mire a másik két állat jóllakott a kezemből búzával, Patriknak hurok került a nyakára, majd egy jól irányzott mozdulat a nagykalapáccsal, egy késvillanás, és kecske pár másodperc alatt kiszenvedett. A fiúk is, de ők egy korty pálinkától „létrejöttek”.
Szerencsére, mert ekkor következett a zsigerelés, de előbb a kényes művelet, a nyúzás. Ez a kecske esetében nem olyan egyszerű, mint a nyúlnál, vagy az angolnánál, hogy az ember fog egy százas szöget, egy fatörzset, körbevágja a fej alatt, lerántja bőrt, oszt jó napot… a kecske bőrét szép türelmesen kell lefejteni, különben az irhával együtt a hús is távozik, ami, tekintettel arra, hogy hányan pályáztunk a pörköltre, nem lett volna igazán szerencsés.
A kecskének amúgy sincs valami vastag húsa. Sőt, kiábrándítóan kevés húsa tud lenni a szegény ember tehenének, pláne, mire az ember lenyirbálja róla a faggyút és az inakat. Ez a művelet és a kecske darabolása leginkább rám várt és a házigazdánkra. Az az állítás, hogy a kecske belül is szőrös, teljes mértékben helytállónak bizonyult, de a (váltott) víz mindent levisz. Azt viszont nem tudom, hogy a Bächer kecskéjével mi volt a gond, a miénk már fél tízkor a bográcsban rotyogott.
Én már ettem kecskét, viszont még sose főztem. Tehát semmiféle praxisom nem volt abban, miképp kell úgy elrontani, hogy „valami rémes” legyen… Úgyhogy nem is kísérleteztem, jó sok szalonna, rengeteg hagyma, jó pár termetes zöldpaprika (folyamatosan adagolva), egész bors, később egy-két szem boróka és két babérlevél, no meg néhány gerezd szétnyomott fokhagyma került a bográcsba. Ebben párolódott, mígnem lesült, ekkor kapott hámozott paradicsomot, extra mennyiségben, mert édesnek tűnt a szaft, nem tudni, a hagymától-e vagy maga a kecskehústól, vagy a keresztesi borhoz képest… Ebből a kecske is kapott, apránként, épp hogy csak le ne égjen a sűrű szaft, vízzel hígítva, amíg meg nem puhult.
Délután fél kettőre kész lett a pörkölt, és még egy nokedliszaggatás is belefért.
Nem lett rémes. Jövőre birkát vágunk…