Nem tervezi kivonulását Magyarországról a Spar

2015.02.20. 14:13

A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat - erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák napilap pénteki számában megjelent interjúban.

"Magyarországon virágzik a cég, ezért az érthetetlen és az uniós jogba ütköző törvények miatt nem fog kivonulni az országból" - fogalmazott.

Bírálta egyúttal az Európai Bizottságot, amely eddig nem tiltakozott az élelmiszer-felügyeleti díj ellen, bár három biztos illetékességét is érintik a magyar törvények. A cégvezető szerint torzítja a piaci versenyt, hogy a magyar vállalatoknak csak 0,1 százalékos díjat kell fizetniük, míg a külföldi cégeknek forgalomhoz mérten akár hat százalékot. 

Úgy véli, míg a bizottság túl keveset foglalkozik a jogállamisággal, a demokráciával és a diszkriminációval, addig a fogyasztókat és a vállalatokat olyan véget nem érő bürokratikus szabályokkal "zaklatja", mint az élelmiszerekkel kapcsolatos információk feltüntetése vagy akár a vetőmag-szabályozás.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a Spar Magyarországon 11 százalékos piaci részesedéssel bír, 420 üzletet működtet, 2014. évi bevétele több mint 1,5 milliárd euró volt. Megjegyezte, hogy bár az elmúlt évben a politikai intézkedések a vártnál sokkal több problémát okoztak a cégnek, gazdaságilag mégis sikeres évet zártak, árbevétel- és profitnövekedésben elérték, sőt meg is haladták a kitűzött célokat.

.