"Fesztültséglevezetésből" vertek meg fiatalok két férfit Keszthelyen

2015.03.22. 15:11

A keszthelyi rendőrök egy órán belül elfogták azt a négy fiatal férfit, március 21-én délután négy óra előtt a gyanú szerint először egy 41 éves, majd egy órán belül egy 20 éves férfit vertek meg. A 41 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a másik – fiatalabb – férfi könnyű sérülésekkel került kórházba.

A sértettek elmondták a nyomozóknak, hogy a négyfős társaság szó nélkül támadta meg őket. A verést csak akkor hagyták abba, amikor látták, hogy jön valaki.

A személyleírások alapján rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A fiatalok azt mondták a rendőröknek, hogy alkoholt ittak, és azért verték meg a két férfit, hogy „levezessék rajtuk a feszültséget”. Mind a négyen megbánták tettüket.

A Keszthely Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 19 éves sármelléki, 18 éves zalaszántói, 19 éves várvölgyi valamint egy 18 éves keszthelyi férfi ellen. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek - írja a police.hu.

.