A kétfenekű dob és az ellentüntetők – demonstrációval kísért jobbikos lakossági fórum Szombathelyen

2013.03.03. 00:25

Helyszíni riport.  

Gyöngyösi Márton Szombathelyen

Helyszíni riport.
 

Becslésünk szerint kétszázan voltak nagyjából ötven Jobbik-szimpatizáns „ellen” a Savaria mozi előtt azon a szombat esti tüntetésen, amelyet a Riadólánc Mozgalom szervezett Gyöngyösi Márton, a szélsőjobboldali párt országgyűlési képviselőjének szombathelyi látogatása ellen tiltakozva.

Balassa Péter városi képviselő megfogalmazása szerint a moziban megtartott lakossági fórum az igazságról és az erőről fog szólni – e szavak után állt fel Gyöngyösi Márton, hogy a nézőtérnek főképp a jobb oldalán helyet foglaló közönség előtt beszélni kezdjen. Mondhatni tehát, hogy a rendezvény kis híján félházzal ment, ami ugyan nagyobb számot jelent, mint a kezdés előtt háromnegyed órával odakint kezdődött ellentüntetésen megjelentek száma, de a tiltakozók így is többen voltak. S az átlagéletkoruk is jóval kisebb volt (sok fiatal ment el a Kőszegi utcába).

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


Ahogy egy újságíró kolléga megjegyezte, bár nem Szombathely az első állomása Gyöngyösi „országjáró turnéjának”, eddig egyetlen településen sem fogadták demonstrálók. Az egyenruhás rendőrök látványát, a sokaság „Jobbik, oszolj!”, „Nem hagyjuk!” skandálását a filmszínház főbejáratán besétáló politikus nem tudta rezzenéstelen arccal nyugtázni.

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


Mint ahogy az ország tekintélyes része, illetve a külföld sem tudott szó nélkül elmenni Gyöngyösi november 26-i felszólalása mellett: „Úgy gondolom, pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


A képviselő ezután országjáró körútra indult annak érdekében, hogy „a kettős állampolgársággal rendelkező országgyűlési képviselők és kormánytagok által potenciálisan okozott, nemzeti szuverenitásunkra is kihatással bíró kockázatokra hívja fel a figyelmet”, ennek részeként érkezett Szombathelyre.

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


Látogatásának hírére a Riadólánc Mozgalom február 28-án kezdte szervezni a demonstrációt, de a fórum a legutóbbi szombathelyi közgyűlésen is téma volt, a Jobbikon kívül minden párt jelezte, hogy ott lesz a demonstráción.

Valóban ott is volt, Puskás Tivadar polgármestertől, Ipkovich György előző városvezetőn át, jelenlegi és korábbi alpolgármesterekig, képviselőkig, valamint a különféle szervezetek képviselőiig (a ledfalon sorjáztak a nevek: Szombathelyi Roma Kisebbségi Önkormányzat, Szombathelyi Zsidó Hitközség, Hit Gyülekezete, Fiatalok Szombathelyért Mozgalom – és még hosszasan lehetne sorolni) és másokig.

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


A tömegben megpillantottuk Katona Attila történészt is, aki kerékpárját tolva tréfásan megjegyezte: „Azt nézem, hova fogok állni” – a mozi bejárata előtt a leginkább feketébe öltözött jobbikosok, főképp középkorú férfiak, sokuk bakancsban (egy–egy árpádsávos és Jobbik-zászló is feltűnt), a túloldalon pedig a demonstrálók sorakoztak fáklyákkal, piros–fehér–zöld zászlókkal, táblákkal a kezükben. A táborokat rendőrök választották el egymástól, akik szigorúan ügyeltek arra, hogy semmiféle rendbontás ne történhessen: a szervezők a járdákat foglalták le a demonstráció idejére, ezért aki az úttestre tévedt, azt megkérték, hogy a járdát használja, de a néhány elhangzó „Mocskos zsidók!” mondat, és a különféle szövegkörnyezetben, de menetrendszerűen felbukkanó „köcsög” szavak hallatán sem tétlenkedtek („Nem mondtam semmit” – mondta figyelmeztetésre reagálva az egyik jobbikos). Úgy tűnt, a szombathelyi belváros ezen részén erre a kis időre csak zsidó vagy Jobbik-szimpatizáns lehetett az ember.

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


Katona Attilának természetesen a véleményére is kíváncsiak voltunk, így villáminterjú keretében elmondta: „A Jobbikot is megilletik azok a jogok, amelyek más parlamenti pártokat, de ha az egyik országgyűlési képviselőjük tart egy lakossági fórumot, akkor állampolgári tiltakozás keretében bárki nemtetszését fejezheti ki, ha nem ért egyet a párt rasszista szemléletmódjával. Hiszen a Jobbik lényege a rasszizmus, minden más csak álca. Kétfenekű dobot testesít meg, csak utalgat bizonyos dolgokra, hiszen a mögötte álló tömeg ezt várja el, és néha, amikor valamilyen oknál fogva nem figyel oda, ki is mondja azokat. Ezt követi a szerecsenmosdatás. A Jobbik ezért gyáva is, mert nem vállalja fel a nyílt beszédet. Az ilyen ellendemonstrációkon azt kell megmutatni, hogy a rasszizmussal nem ért egyet mindenki, és nem az a magyar, aki a párt nézeteivel azonosítja magát.”

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


A ledfalon a tüntetés ideje alatt felhangzott például a Honfoglalás című film betétdala Demjén Ferenctől, Latinovits Zoltán előadásában a Radnóti Miklós Nem tudhatom című verse, egy rövidfilm, amelyben zsidókat lőnek a Dunába. Utóbbit az ellentüntetők „Nézzétek, nézzétek!” szavakkal ajánlották a jobbikosok figyelmébe, akik úgy reagáltak, hogy mindez „hazugság” és „propagandafilm”.

Gyöngyösi Márton Szombathelyen


A fél hetes kezdésre bementünk a mozi nagytermébe, ahol már vegyesebb társaság fogadott minket: a középkorú, bakancsos férfiak mellett fiatalok, idősebbek egyaránt megtalálhatók voltak, a fekete színű ruhadarabokon kívül pedig többen voltak, akik elegánsan felöltöztek. A két órásra tervezett fórumról ugyan alig egy óra után eljöttünk, de az addig hallottak alapján elmondhatjuk, bent a hangnem is másabb volt, mint kint: meghallottuk a kétfenekű dob másik fenekének hangját.

Folytatás: Mit mondott Gyöngyösi Márton Szombathelyen?

.