Hirdetés

Halálos baleset történt elektromos rollerrel Párizsban

2019.06.11

Az elektromos rollerezők egyre több problémát okoznak Párizs utcáin

Hirdetés

Életét vesztette Párizsban egy elektromos rollerrel közlekedő 25 éves férfi, amikor elütötte egy teherautó. A párizsi prefektúra szerint ez volt az első halálos baleset, amelyet elektromos roller okozott a francia főváros területén. 

A hétfői tragédiát a rendőrség szerint az okozta, hogy a rollerező nem adta meg az elsőbbséget a teherautónak. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol életét vesztette. 

Áprilisban egy 80 éves gyalogost sodort el elektromos rollerrel egy férfi a párizsi körgyűrűn kívül, Levallois-Perret nyugati elővárosában, az idős nő a helyszínen meghalt. 

A bérelhető elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat csaknem 20 ezerre becsülik, és folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol letehetik őket használat után. Lerobbant rollerek hevernek a város legszebb parkjaiban, de még a Szajnába is bedobálják őket a hidakról. A gyalogosok sincsenek biztonságban a járdát is elfoglaló divatos kétkerekűektől.
    

A francia fővárosban 12 független elektromosroller-szolgáltató cég működik, több mint az egész Egyesült Államokban. 
Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a múlt héten jelentette be, hogy a turisták által is szívesen használt elektromos rollerek használatának szabályozásával igyekszik felülkerekedni a káoszon.

A rollerek sebességét óránként 20 kilométerre korlátozták a város legtöbb részén, azokon a területeken pedig, ahol nagy a gyalogosforgalom, legfeljebb 8 kilométeres sebességgel haladhatnak. Leparkolni ezentúl csak a kijelölt helyeken szabad a rollereket.
    

Az érvényben lévő szabályok szerint a járdán rollerezést 135 eurós (38 ezer forintos) bírsággal sújtják, a járdán parkolásért pedig 35 eurós (10 ezer forintos) büntetés jár.

A szolgáltatókat ugyancsak megbírságolják a városszerte elhagyott rollerekért, amelyeket a közterületfelügyelőknek kell begyűjteniük.

"A hétfői baleset bebizonyította, hogy a legalapvetőbb szabályok betartására is figyelmeztetni kell a felhasználókat" - mondta Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere.

"A rendőrségnek fel kell lépnie és büntetnie kell a piroson átrollerezőket" - tette hozzá. 
    

Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés.