Brexit - Johnson: Nagyszerű új megállapodás született - A Munkáspárt vezetője elutasította az egyezményt

2019.10.18. 07:53

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője azonnal elutasította az egyezményt.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint "nagyszerű új megállapodás" született csütörtökön a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője azonnal elutasította az egyezményt.

A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) - amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van - csütörtökön szintén azt közölte, hogy a megállapodást jelenlegi formájában nem tudja támogatni.

Johnson csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton "jusson a Brexit-folyamat végére".

A brit kormány már előzőleg bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi szombatra.

A Downing Street csütörtökön közölte, hogy a kormány a szombati parlamenti ülésen szavazásra bocsátja a Brexit-megállapodást.

A Munkáspárt vezetője szerint a csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző miniszterelnök, Theresa May által tavaly novemberben kötött eredeti Brexit-egyezmény, amelyet a londoni parlament háromszor elutasított.

Jeremy Corbyn közölte: a Labour szerint az egyezség a munkavállalók védelme és jogosultságai szempontjából "lefelé tartó versengést" indíthat el, kockára teszi az élelmiszerbiztonságot, aláássa a környezetvédelmi normákat és lehetővé teszi, hogy a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatot (NHS) amerikai magánvállalatok felvásárolják.

Corbyn szerint mindezek alapján a megállapodást vissza kell utasítani. A Munkáspárt vezetője hozzátette: a legjobb megoldás az, ha a választók mondhatják ki a végső szót egy népszavazáson.

A Munkáspárt és a Demokratikus Unionista Párt támogatása nélkül reménytelen a Brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyása, a Konzervatív Párt ugyanis kisebbségben kormányoz, és még a DUP szavazataival együtt is szüksége lenne számos ellenzéki voksra az egyezmény jóváhagyásához.

A DUP azonban csütörtökön kora este kiadott nyilatkozatában közölte: jóllehet a miniszterelnök "azt hiszi", hogy nagyszerű megállapodást ért el, a Demokratikus Unionista Párt ezt az egyezményt nem tudja támogatni. Véleménye szerint a szerződésben foglaltak nem szolgálják Észak-Írország gazdasági jólétét, viszont kikezdik az Egyesült Királyság belső unióját.

A DUP szerint a megállapodás ugyanis az Európai Unió vámuniójának hatálya alá rendeli Észak-Írország és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmét, tekintet nélkül arra, hogy Észak-Írország az Egyesült Királyság egységes vámtérségének tagja marad.

A párt közleménye szerint ez azt jelenti, hogy minden árut vámellenőrzésnek kell alávetni, független az adott árucikk végső rendeltetési helyétől.

A DUP közölte: elismeri, hogy az egyezmény alapján tényleges vámokat csak azokra a termékekre kell kivetni, amelyek rendeltetési helye Írország, de az EU-nak vétójoga lenne annak eldöntésében, hogy mely áruszállítmányok mentesülnének a vámteher alól.

A megállapodás alapelvei szerint Észak-Írország harmonizált viszonyrendszerben marad az uniós belső piac egyes - főleg áruforgalmi - szabályrendszereinek "korlátozott számú" elemével. Ez azt jelenti, hogy az áruforgalomban érvényesíthető vámjogi eljárásokat nem az ír-északír határon, hanem Észak-Írországban kijelölt beléptető pontokon végeznék el.

E megoldás alapján Észak-Írország az Egyesült Királyság vámuniós rendszerének tagja maradna, de ezzel együtt az Európai Unió egységes belső piacának egyik áruforgalmi beléptető pontjaként is funkcionálna.

A brit hatóságok a külső országokból Észak-Írországba érkező importra a brit vámtételeket alkalmazhatják, feltéve, hogy az adott importáru nem lép be az EU egységes belső piacára.

Olyan importtételek esetében azonban, amelyekről nem lehet kizárni, hogy megjelennek az Európai Unió belső piacán, a brit hatóságok az EU vámtételeit kötelesek alkalmazni, és kötelesek be is szedni e vámokat az EU nevében.

Mindez azt a célt szolgálja, hogy az áruforgalmat ne Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határán - az EU és az Egyesült Királyság majdani egyetlen szárazföldi vámhatárán - kelljen ellenőrzésnek alávetni.

Ezen a határon az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki egyezmény egyik fő vívmányaként hosszú évek óta nem létezik fizikai ellenőrzés.

Jórészt a DUP ellenállásán bukott el a Theresa May által elért eredeti Brexit-megállapodás is. E megállapodás legvitatottabb eleme volt az a tartalékmegoldás (backstop), amelynek alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradt volna az EU-val, és Észak-Írországban érvényben maradtak volna az EU egységes belső piacának egyes szabályozási elemei is, ha - illetve amíg - nem sikerül olyan szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az EU-val, amely ezt feleslegessé teszi.

A DUP és Boris Johnson kormánya ezt a megoldást egyaránt elvetette, és London e hónap elején terjesztette be új tervezetét az Európai Uniónak az előző kilépési megállapodás alternatívájaként.

Az ennek alapján létrejött csütörtöki megállapodásban már nem szerepel az eredeti backstop-záradék, de a DUP közölte, hogy így sem tudja támogatni az egyezményt, és a szombati alsóházi szavazás "csak egy hosszú folyamat kezdete lesz".

Ha a megállapodást szombaton nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben, Johnsonnak egy nemrégiben elfogadott törvény alapján aznap kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke újságíróknak nyilatkozva csütörtökön kizárta a halasztás lehetőségét, bár ebben a kérdésben az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak kell egyhangú döntést hoznia.

.