Ha a zenekar impulzusért jött, azt megkapta. Képek.
Ha a zenekar impulzusért jött, azt megkapta. Képek.
Ha a zenekar impulzusért jött, azt megkapta.
Képgaléria.
„Én még rossz Quimby-koncerten nem voltam” – szoktam volt mondani annak idején, évekig, évtizedig.
Ha jól emlékszem, először az első Alterába Fesztiválon bizonytalanodtam el, ahol is a csapat egy fáradt, a korábbiaknál erőtlenebb és lélektelenebb koncerttel lepett meg.
Aztán később még néhányszor ugyanezt éreztem.
Mintha a későn jövő népszerűség, a megváltozott közönség kiszívta volna a zenekarból azt a démonok és őrültség táplálta sötét lángú tüzet, amely a zenekar lényege és védjegye volt egykor.
Annak idején egy Quimby-koncerten a közönség megkapta a pokol tornácának az illúzióját, vagy talán magát a tornácot.
Nyilvánvaló, hogy aki újabban, mondjuk a Csík zenekar „felszódázott” Most múlik pontosan feldolgozása felől érkezett a rajongók táborába, mást keres és más miatt szereti a Quimbyt, mint azok, akik másfél-két évtizede figyelemmel kísérik a fejleményeket.
Quimby közönség - mindenki mást keres bennük
Nincs kizárva, hogy a Quimby is úgy érzi, hogy valami elveszett útközben, ugyanis a zenekar most Klub Turnén van.
Minderről nemrégiben maga Varga Livius egy Skype-interjún úgy nyilatkozott, hogy a nulladik napi Sziget-monstrekoncert (Csodaország) után mindenki azt kérdezte tőlük, hogy akkor most hogyan tovább.
„Vissza tovább” – mondta a zenekar egyik frontembere válaszként a Skypon, azzal indokolva, hogy a klubok világa illik a legjobban a zenekarhoz, és megtehetik, hogy nem foglalkoznak azzal, hogy sokan kiszorulnak így a koncertekről.
„Az a legfontosabb, hogy ez nekünk is kell, szükségünk van ezekre az impulzusokra” – magyarázta Varga Livius, úgy minősítve a sportcsarnokos koncerteket, hogy azok jóval kisebb élményt adnak a zenészeknek, hiányzik belőlük a belsőséges, intim, forró hangulat, leginkább a „sika, kasza, léc”-re jók, arra, hogy „begyűjtsék a városban a pénzt”.
Szombat este a Savaria mozinál kétségkívül klubhangulat van. A bejáratnál egy vita közepére cseppenek, bent tömeg, kilométeres sor a ruhatárnál, ostrom alatt a büfé. Egy kicsit a nyolcvanas-kilencvenes évek szelleme lebeg a sörös és pálinkáspoharak felett, egy olyan koré, amikor még volt tétje egy koncertnek.
Az Elefánt zenekar
Közben az előzenekar, a szombathelyi kötődésű Elefánt a színpadon. Hosszú, lusta ritmusaikkal, férfiérzelmek megéneklő szövegeikkel vannak olyan jók, hogy őszintén aggódjunk a jövőjük miatt. (Pont egy évvel ezelőtt írtunk róluk.)
Mire a Quimby kezd, már olyan a hangulat a mozi előterében, hogy innen nem lehet veszíteni, és a zenekar van annyira profi, hogy magabiztosan hozza is a három pontot.
Időben ide-oda ugrálnak az elmúlt 22 év dalaiból.
A szombathelyi közönség boldog és elégedett
Jelen sorok írójának az őrültségében őrült Ékszerelmére (1999) és az őrültségében józan Káosz amigos (2002) a kedvence, kap is belőlük valamennyit, ráadásul zeneileg feljavított változatban.
Az új lemez (Kaktuszliget) napokon belül a boltokban van, és erről is kapunk néhány dalt ízelítőnek. Ezeket a közönség nem akkora fordulatszámmal veszi, mint a régebbi „slágereket”, de érezhetően nyitott rájuk, úgyhogy megnyugodhat a kiadó.
A közönség láthatóan pont azt kapja, amiért jött: egy sallagmentes, feszes, kócos, fülledt, izzadt, punkos, őrült, rock and roll-szagú Quimby-koncertet, így boldog és elégedett, ezt érezve a zenekar is boldog és elégedett. Így aztán jó koncertet is ad.
Ha Kiss Tibi, Varga Livius és a többiek impulzusért jöttek, azt Szombathelyen megkapták a közönségtől.
Kiss Tibor és Varga Livius megkapta, amiért jött
Tőlem egy-egy piros pontot kapnak azért is, hogy nem játsszák a Most múlik pontosan-t, illetve hogy csak egy ráadásblokkot adnak.
„Neked mennyi kell, hogy elveszítsd a fejed?” – kiabálja a fülembe egy mellettem táncoló, láthatóan már a Csodaországban levő hölgy. „Nekem még ennél is több. Öreg motoros vagyok” – válaszolom.
Értékelés: 8/10